„Megszületni a világra gyönyörű,
Benne lenni a világban gyönyörű,
De kiszületni a világból az a szép,
Elhagyni a csónakot a tengerért!”
…Szólt a dal a 11. osztály előadásában.
Mindannyian eljövünk a világra, hogy keresésünk által újra rátaláljunk önmagunkra, emberi kapcsolataink tükrében folyamatosan megvilágítsuk egymás aspektusait, hogy aztán rájöjjünk, mind egyek vagyunk!
A tizenegyedikesek szólóestje is erről szólt. Hangulatot teremtettek, együtt lüktetett a közönség a fellépőkkel, akik bátran megmutatták magukat, magával ragadták és színessé varázsolták mindenki estéjét előadásaikkal. Amit nem csak – láthatóan – ők élveztek, hanem mi nézők is. A dalválasztások, az előadások remekül sikerültek. A hallatlan sok energia, amit a próbákba és egymás támogatásába fektettek, tökéletesen megmutatkozott a színpadon!
Mindenki kilépett saját komfortzónájából, csónakjából és így tengernyi élményt élhettünk meg közösen!