Április 11-én, pénteken rendhagyó napot tartottunk. Délelőtt az első öt évfolyam osztályai a legkülönbözőbb helyeken kirándultak, a 6. osztály Szombathelyen, a partizánkupán mérte össze erejét más Waldorf-iskolák diákjaival, az iskola épületének termeit pedig régi diákjaink vezetésével kb. 15 fős csoportok foglalták el. Olvassatok itt mind a tizenkét workshopról egy rövid beszámolót.

Végh Anna: Kulturális különbségek, társadalmi különbségek – kreatív együttgondolkodás című workshopján vettem részt. Három különböző feladat volt a foglalkozáson. Az elsőben megnéztük, hogyan aránylik a kontinensek népessége annak termeléséhez és a fogyasztásához. Ehhez az ott lévőknek különböző pontokra kellett állniuk. Ezek a pontok a kontinenseket jelképezték, az ott állók pedig a terület népét. A mi feladatunk az volt, hogy az arányokat megtippeljük. A második feladatban mindenki kapott egy szerepet. Felálltunk sorban a terem egyik végébe, majd Anna állításokat olvasott fel. Ha igaz volt a karakteredre az állítás, akkor lépned kellett egyet előre. A harmadik feladat pedig egy ausztrál IQ-teszt kitöltése volt, amely azt nézte, hogy a kitöltő személy mennyire tud úgy gondolkodni, mint egy ausztrál törzs tagja. Az eredmény szerint mi nem nagyon boldogulnánk a törzsnél.

Tamási Juli, 8. osztály

Én a Street artról hallottam egy remek ,,összefoglalót” Szentmihályi Dániel előadásában. Dani mesélt egy keveset e művészeti ág múltjáról és műveléséről napjainkban. Megtudhattuk, hogy ki-ki miért is csinálja ezt: van, aki lázadásból, van, aki a környezete szebbé tételéért, s van, aki csak a megbízásáért csinálja, mindenesetre reméljük, műveik szépek lesznek. Mi is elkészíthettük saját kis munkánkat, melyben Dani volt segítségünkre, s így a végeredmények szerintem nagyszerűek lettek. Dani előadása remek volt, és remélem, még sok absztrakt madarát látom városszerte.

Puskás Dávid, 9. osztály

Sándor Zsuzsi: Szociológia – Kik vagyunk a társadalomban? című workshopján voltam. Megtudhattuk, mi mindenre jó a szociológia, mennyi irányzata lehet, és hogy hányféle módszer létezik a társadalmi jelenségek kimutatására. A végén csoportmunka is volt. Az egész összetett volt, bevontak mindenkit, és végig jó volt a hangulat.

Kökéndy Flóra, 11. osztály

Ezt a workshopot Koller Juli tartotta a longboardozásról. Ő nagyon jártas a témában, mivel már évek óta foglalkozik longboard-készítéssel. Az előadás során megtudhattuk, miként készül és épül fel egy longboard, miben más, mint egy gördeszka, miért jobb (vagy talán rosszabb?) annál. Az LLLLongboard történetét is megismerhettük, honnan származnak az L betűk a cég nevében. Nagyon érdekes volt, biztos vagyok benne, hogy többünk nekiállt longboardozni a szünetben!

Tamási Andris, 7. osztály

Többedmagammal Lányi Juli és Gulyás Anna: Dinamikus flow tréning című foglalkozásán vettem részt. Ezt a dinamikus flow tréninget leginkább a modern tánchoz tudnám kapcsolni, amely nagyrészt improvizációs elemekből áll. Az órán mi is ilyesfajta improvizációs gyakorlatokat csináltunk játékos megközelítéssel. A feladatokat kettesével-hármasával végeztük el, melyek során egymás, többnyire improvizációs mozdulatsorát kellett lekövetni. A gyakorlatok során fontos volt az egymás iránti nagyfokú figyelem és koncentráció.
A csoportnak tetszettek a feladatok, szívesen, élvezettel végezte azokat. Majdhogynem mindenkinek volt mozgással kapcsolatos tapasztalata (tánc, különböző sportok), így mindannyian könnyedén vettünk bennük részt.

Lengyel Julcsi, 11. osztály

Én a jubileumi nap második felében, a régi diákok workshopjai közül Lányi Ádám óráján vettem részt, aki a Mindennapok és nemmindennapok a Műegyetemen című előadást tartotta. Az óra első felében mesélt magáról, az iskolájáról, és arról, hogyan tekint vissza a Pesthidegkúti Waldorf Iskolára. Az óra második felében pedig mesélt nekünk különböző projektlehetőségekről, hogy mennyi pénz kell ötleteink megvalósításához, hova és hogyan tölthetjük fel az innovatív ötletünkkel kapcsolatos videókat, és mennyi esély van rá, hogy mindezekkel sikerrel járunk. Ezek után megmutatta nekünk a feelflux nevű játékot és egy különleges biciklit. Ádám mindkét termék kitalálásában vezető szerepet játszott.
Összességében egy nagyon jól felépített előadást láthattunk tele érdekességekkel, ötletekkel, és Ádám is a legtöbbünknek nagyon szimpatikus volt. Örülök, hogy betekintést nyerhettünk a műegyetemi mindennapokba.

Gergely Anna Jázmin, 11. osztály

Sallay Fanni Cukrászat workshopján voltunk, ahol a cukrászat nagyüzemi és házi változatával ismerkedhettünk meg. Nagyon érdekes dolgokat mesélt Fanni a francia és az amerikai cukrászatról. Például az amerikaiak a franciához képest sokkal töményebb és édesebb süteményeket sütnek. A franciák pedig inkább a krémesebb és összetettebb ízvilágú süteményeket kedvelik. A foglalkozás végén cake popot készítettünk, amelyet különböző torták és sütemények törmelékéből gyúrnak össze. Mi ezt a tésztát már készen kaptuk, és a dolgunk csak az volt, hogy csokiba mártsuk és földíszítsük saját ízlésünk szerint. Nagyon finom volt! A foglalkozás után többen is ellátogattak Sallay Fanni cukrászdájába, a Cake Shopba, amely az 5. kerületben, a József Attila utca 12. alatt található. Ajánljuk mindannyiótoknak!

Bárczy Alíz és Incze Klára, 7. osztály

 

A blues „termében” sokat tudtunk meg ebben a témakörben, nemcsak a történelméről, a kialakulásáról, hanem a komponálásának a szabályairól és azon belül az improvizálásról is. Magunknak is kellett komponálnunk csoportokban. Ha a szabályokat valamelyest megtartottuk, ennek a műfajnak a komponálása könnyebben ment, mint gondoltam. Szöveget is írtunk rá, és egész jó kis dalok jöttek létre. 

Bencze Alma előadása nagyon érdekes volt, még azoknak is, akik már jártasak voltak ebben a témában. Mindenki lelkesnek tűnt, és ezért könnyen lehetett együttműködni a csoportmunkában a többiekkel.

Pál Zsigmond, 8. osztály

 

DIY fikció és dokumentumfilm-készítés Haragonics Sári, aki dokumentumfilm-rendezőnek tanul a SZFE-n és Novinszki Tamás, az ő operatőr ismerőse, vezetett be minket a low-budget filmkészítés világába. A workshop alatt filmrészletekből láttunk példákat, átbeszéltük a dokumentumfilm és a fikciós film közötti különbségeket, majd egy saját film elkészítésébe csaptunk. Kaptunk egy kamerát, és a költészet napjára való tekintettel ,,valami verses témát” mint instrukciót. Sajnos a csúszások miatt csak fél óránk volt a feladatra, ami nekem nagyon szűkös határidő volt, de a lényeg, hogy mégis sikerült valamit összedobnunk. Nekem mind a rendezvény, mind a workshop nagyon tetszett.

Bajzik Benedek, 10. osztály

Soltész Juci: Építészet, tervezzük át az emeletet! Az iskola 25. évfordulójára készített workshop-napon én (többek közt) az építészetórán vettem részt. Nagyon tetszett, mert a két tanár sokkal közelebb állt hozzám korban, mint általában a tanárok, így azt éreztem, sokkal közvetlenebbül és sokkal érthetőbben tudnak beszélni. Beavattak az éppen készülő projektjükbe, ezt is felettébb érdekesnek találtam, és ráadásul egy olyan épületről meséltek, amelyet személyesen is ismerek. Mutattak az objektumról képeket, átépítésével kapcsolatos terveket, modelleket. Aztán kimentünk a folyosóra és megnéztük, hogy milyen. Ebben a helyzetben teljesen máshogy láttam, egy kicsit azt hittem, hogy építész vagyok, és elkezdtem ehhez illő szemmel nézni a falakat meg mindent. Végül lerajzoltuk a felső folyosó vázlatát, aztán ötleteltünk, és amelyik ötlet többeknek is tetszett a folyosóval kapcsolatosan, azt felrajzoltuk a papírra. Főleg olyan helyeket kerestünk, amelyek mindannyiónk számára fontosak, és e ­helyek ­feljavításán és átrendszerezésén ügyködtünk. Aztán elszaladt az idő, és vége lett.

Szalai-Szabó Fábián, 9. osztály

 

Balog Gabó Skóciáról és az ottani életről mesélt. Érdekes dolgok derültek ki számomra: Gabó elmondta, hogy a skótok sokkal nyitottabbak, mint a magyarok, és úgy vette észre, hogy a magyaroknak jobban örülnek, mint a más országokból érkezőknek. Nehéz volt neki megszoknia a közlekedést. Gyalog a bal oldali közlekedés miatt máshogy kell kikerülni az embereket, mint például nálunk, mert különben nekimennek, vagy ugyanarra lépnek ki, mint ő. Az időjárás is (hasonlóan Angliához) más. Nagyon sokszor és sokat esik az eső, és nagy a levegő páratartalma. Gabó a glasgow-i művészeti egyetemre jár fuvola szakra, és játszik az iskola zenekarában is. A tanárai, mint mesélte, máshogy tanítanak, mint az itteni zeneiskolákban. Itthon mindig úgy érezte, mintha a tanárai nem tanítanának meg minden technikát, mintha félnének attól, hogy a tanítványaik jobbak lesznek, mint ők. Az ottani tanárok viszont úgy tanítanak, mintha még maguknál is jobb művészt szeretnének faragni a diákokból. Gabó egy játék keretében azt is elmesélte, hogy az iskoláján belül milyen szakok vannak, és egy odajáró diáknak hogyan nézhet ki egy napja. Csoportokra osztott minket, és minden csoport kapott egy produkciót (pl. musical, opera stb.), és nekünk össze kellett gyűjtenünk, hogy az adott produkcióhoz milyen végzettségű emberek szükségesek.
Összegezve, nekem nagyon tetszett az előadás, sőt megjött a kedvem hozzá, hogy ha odajutok, valamilyen program (pl. Erasmus) folytán én is kimenjek Skóciába.

Murányi Flóra, 8. osztály

 

Én Sallay Zsuzsi előadását hallgattam az orvoslásról. Nagyon tetszett, mert látszott, hogy nagyon érdekli ez a szakma, és nagyon lelkesedik iránta. Nagyon jó volt, ahogy beszélt, rendkívül részletes volt az előadása, és minden kérdésünket érthetően megválaszolta. Azért mentem erre a workshopra, mert érdekelnek a gyógyítással kapcsolatos dolgok, és a családomban is sokan orvosok. Megtudtuk, hogy az itthoni egyetemen nem tanulnak részletesen a másfajta gyógymó­dokról, mint pl. antropozófus orvoslás vagy homeopátiás gyógyszerek. Mivel Zsuzsit ezek is nagyon érdeklik, ezért e tudományokat külföldön próbálja meg elsajátítani. Nagy élmény volt őt hallgatni.

Feig Emma, 9. osztály

Fotók: Kalocsay Károly {igallery id=3484|cid=19|pid=1|type=category|children=0|addlinks=0|tags=|limit=0}