Október 18-án 18:00-tól újra ParenTED est lesz iskolánkban!

JEGYRENDELÉS

Idén különös hangsúlyt szeretnénk fektetni egy olyan kérésre, mely a szülők felől érkezett: szeretnénk sok régi diák mostani munkáját bemutatni.

Ennek jegyében fogadjátok az előadások rövid leírásait!

EDV 0332

Gulyás Anna: Logisztika az állatkertben, avagy

a fényvisszaverő felületek neveléspszichológiája. A koreográfus.
koreográfus
Koreográfus, a CompagnieinterContemporain művészeti vezetője. 2013-ban táncos és próbavezető szakon, modern tánc szakirányon, 2016-ban, mint koreogràfus diplomázott a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Önálló munkái mellett a kőszínházi produkciók is fontos szerepet játszanak munkásságában, az ország számos színházában alkot, a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.
Alkotóként a ember pszichológiai-emocionális minőségeinek, az egymás közti és saját magunkkal szembeni kommunikáció, feltevések megfogalmazása, értelmezése hajtja.
Ehhez többek közt saját munkája, annak elvégzése adja a legerősebb talajt. Hiszen érdeklődése tárgya, ha úgy tekinti, saját hivatásának megértése.

 

profile01

Karlinger Manó: A megépítetlen portréja 

építészeti látványtervező
Hogyan lehet egy épület személyiségét és üzenetét megragadni egyetlen képpel? A narratív látványtervezés egy olyan összetett, interdiszciplináris folyamat, melyben a művészi látásmód, a legmodernebb számítógépes 3D grafikai technológia és a társadalomtudományi aspektus integráltan van jelen. Előadásom betekintést nyújt egy kevéssé ismert, de a mindennapjainkban egyre inkább jelenlévő szakma titkaiba. Az általam bejárt úton keresztül megpróbálom feltárni ennek a világnak a szépségeit, nehézségeit és utópisztikus távlatait.

32114606122 71c311c1c7 mLányi Dávid: Az MI vegykonyhája — avagy hogyan beszélhetünk mesterséges intelligenciáról, ha még a természetest sem értjük?
kutatómérnök, Continental, ex-IBM Research

Minden nap halljuk, a „mesterséges intelligencia” hogyan haladja meg ilyen-olyan képességekben saját megalkotóját, az embert. Az irodalomban, filmművészetben szinte csak sötéten és félelmetesen ábrázolt ötletből úgy tűnik, még a megélhető jövőnkben valóság lehet. Valóban így lesz? Ha nem, akkor mégis mi zajlik a szemünk előtt? Ebben az előadásban erről a világról lesz szó: mítoszokról, a sokszor prózaibb valóságról, lehetőségekről, veszélyekről, és mindebben az ember szerepéről.

Az előadás 2018. október 18-án 18:00-kor kezdődik!

 

JEGYRENDELÉS