„Kinek van jókedve,
Nekem van jókedvem.
Már kora hajnalban
Jókedvvel ébredtem.
Jókedvvel ébredtem,
Madárdal ébresztett,
Madárdal ébresztett,
Friss hajnal élesztett.”
Ezzel a kis versikével indul minden nap az első osztályban. Ezután – a Waldorf-óvodák ritmusához
hasonlóan – naponta változó tevékenységeket végzünk. Hétfőnként agyagozunk vagy méhviaszt
formázunk, keddenként fonalazunk, szerdán festünk vagy rajzolunk, csütörtökön ritmikus
gyakorlatokat végzünk, pénteken pedig – a vallásóra keretében – a körülöttünk lévő természetről
szóló mesét idéznek fel és hallgatnak a gyerekek.
A hetente visszatérő tevékenységek fontos eligazodási pontokat jelentenek az első osztályba
lépő gyerekeknek. Emellett a rövidebb vagy hosszabb időt felölelő ritmusok az ember testi-
fizikai és szellemi-lelki természetére is egyaránt jótékony hatással vannak. A heti órarend
organikus felépítése olyan szokások kialakítását segíti, amelyek a gyerekek természetes igényéből
fakadnak. Egy epochának, egy hétnek, egy napnak vagy akár egyetlen tanítási órának a ritmusa
is hozzájárul ahhoz, hogy az osztály szokásokat követő egységgé váljon. Ezek a szokások adják
azt a biztonságot, amelynek birtokában a gyerekek az iskolát természetes közegként, életük
szerves részeként élik meg. Az első iskolai év alatt beleszoknak a gyerekek ebbe az „idő- és
szokásrendszerbe”, és időben-térben egyaránt belakják az osztálytermet.
Az első osztályban végzett reggeli tevékenységek célja természetesen nemcsak a megfelelő
szokásrend kialakítása, hanem komoly pedagógiai szerepük is van. Minden művészeti tevékenység
az alkotás, a gyakorlás és az ismétlés által a gyerekek érzésvilágát és akaratát egyaránt erősíti.
Amellett, hogy ezek a tevékenységek egységesen segítenek abban, hogy a „teljes embert
foglalkoztassuk” (Steiner, GA 294), különbözőségük révén mégis különböző területeken fejtik ki
hatásukat: kézzel rajzolunk, és kézzel formázunk is, és mégis teljesen más a két dolog (Steiner, GA
294).
Ha hétfő, akkor agyagozás…
A hétvégét követő első tanítási napon az agyagozásnak egyénileg ébresztő, az osztály egészét
tekintve összerendező ereje van. A hűvös anyag ellenére agyagozás közben kezeink hamar
felmelegednek, arcunk kipirul. Az agyag átgyúrása után először gömböt formálunk a tenyerünkben;
ezt letapogatjuk, forgatjuk, tökéletesítjük. Ezután ujjaink segítségével gödröket, mélyedéseket
formálunk az agyagba, mígnem kialakul egy újabb forma, amelyet nem az emlékezetünk
segítségével alkotunk meg, hanem sokkal inkább az akaratunkból hozunk létre – a homorú és
domború formavilágból.
Ezt a rendszeresen visszatérő gyakorlatot követően kis darabokat szaggatunk az agyagból egy
rajztáblára. Ezekből a darabkákból formálunk ezután domborműszerű képeket, amelyek a mesék
egy-egy kiemelt motívumát idézik fel, de kapcsolódhatunk vele a betűtanuláshoz vagy számoláshoz
is. Az így elkészült formákat simítjuk el és finomítjuk. A kész „műveket” kirakjuk, közösen
megnézzük, majd az anyagot újra begyúrva felhasználjuk a következő héten.