Az egész osztály izgatottan várta a lukácsházai 9.-es mezőgazdasági munkát. Lukácsháza az Őrségben van, így a vonatút hosszadalmas, de hangulatos volt odafelé. Röpke három és fél óra alatt leértünk Szombathelyre, ahol egy órát vártunk, hogy felszállhassunk a kis piros vonatra, amely negyed órán keresztül vitt minket Lukácsházáig. Végül megérkeztünk az úgynevezett biotájházba, amely az elkövetkező másfél hétben a lakóhelyünk volt.
Csaba, a házigazdánk várt minket, aki egy-két mondatban szellemesen összefoglalta, hogyan zajlik ott az élet. Körbevezetett a régi parasztház mintájára épült tanyán, ahol a városiasabbak picit megszeppenve és aggodalmaskodva fogadták a dolgokat, pl. a mindenféle, vidéken fellelhető állatoktól hemzsegő karámot, vagy a sötét, huzatos szénapadlást, ahol a szénával töltött rekeszeket szánták alvóhelyünknek. Persze ezek először kellemetlennek tűntek, de utána remek élmény volt beleszokni, és büszkén állíthatjuk, mindenkinek sikerült is. Úgyszintén a korán kelésbe, a hidegbe vagy a ház körüli kemény napi munkába. Reggelente Csaba megmondta mi a teendőnk, és az Anna néni és Botond által kiosztott csoportokban végrehajtottuk ezt.
Az odautazás napján remek, napsütéses időnk volt, viszont már a második nap elkezdődött a dermesztő hideg, amely az egész kirándulásunk ideje alatt kitartott. Mindennap más-más csoport főzött, ők végezték a ház rendben tartását, a tűzrakást, a teafőzést, a mosogatást, a söprést stb. A többi csoport az állatokat etette, almozta, legeltette; karámot, fatárolót épített, festett, kaszált, kévét kötött, lucernát hordott. A két utolsó nap mindenki összefogott, és kukoricát tört. A másfél hét két pihenőnappal volt színesítve. Először a rövid kőszegi városnézés után a locsmándi (Ausztria) élményfürdőben töltöttük a délutánt. A második alkalommal egy kalandparkba mentünk. Egy délután pedig a munka befejeztével a közeli (Magyarországon az egyetlen) ampullagyárba látogattunk el.
Voltak napok, mikor különböző csoportok látogattak a tájházba, s míg az elején mi is vendégnek éreztük magunkat, ezeket a csoportokat már mi láttuk vendégül, mi voltunk a házigazdák.
Az egész kirándulás jó hangulatban telt. Esténként összegyűltünk az egyetlen (kemencével) fűtött helyiségben, ahol gitár és énekszó mellett jókat beszélgettünk, kártyáztunk, mindezt petróleumlámpa mellett, ugyanis csak a mosdókban volt áram.
A mezőgazdasági munka kisebb-nagyobb kihívás volt mindenki számára, fáztunk, dolgoztunk, elfáradtunk, és mindezekkel együtt jóérzéssel, elégedettséggel tértünk haza.
Ascher Károly, Tass Borbála, Beöthy Farkas
(Megjelent az iskolai újság 2009 decemberi számában)