Célok és feladatok az 1-12. évfolyamig
A nyelv az emberi kapcsolatteremtés alapvető eszköze, és éppen ezért a tanítás egészét behálózza és meghatározza. A gyermeki tudat az iskoláskor kezdetén válik éretté arra, hogy a szóbeliségből továbblépjen az írásbeliségbe. Ez nem egyszerűen kézügyesség és technika kérdése, mint ahogy az írás sem csupán a beszéd jelekkel történő lejegyzése. Sokkal inkább két különböző gondolkodási formáról van szó, melyeket könnyen összehasonlíthatunk, ha az emberiség kultúrtörténetében vizsgáljuk a szóbeliségből az írásbeliségbe való átmenetet.
A szóbeliségre jellemző, hogy a mögötte álló tudat mitikus jellegű, konkrét képekben gondolkodik és erősen él a helyzethez és rítushoz kapcsolódó közösségi emlékekben. Az írásbeli tudat racionális és a történelmi érzékenység jellemzi, törekszik az elvont összefüggések feltárására, alapja a meghatározás és a logikus, kategóriákban történő gondolkodás. Természetesen mindkét tudatforma megjelenhet szóban és írásban is. Az eposz, a mítosz, a vers és a dráma olvasható ugyan, de elsősorban a szóbeliség hagyományából táplálkozó kifejezési formák; a tudomány, a történelem és a próza inkább az írásos hagyományhoz tartoznak.
Az iskola több évezredes intézménye elsősorban az írásos hagyományt képviseli, háttérbe szorítva a szóbeliségben megőrzött értékeket. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanításában arra kell törekedni, hogy a szóbeliség kultúrája megmaradjon és úgy fejlődjön, hogy erre erős írásos kultúra épülhessen.
A gyermeki fejlődés első szakaszában a járás tanulásában, a beszéd és a gondolkodás elsajátításában a nyelvnek közvetítő szerepe van. Tulajdonképpen a nyelv és a beszéd segítségével a gyermekben az elsajátított mozgás új minőségben tükröződik. A megtanult mozgások, az ügyesség így hat a gondolkodás képességére.
Kezdetben maga a beszéd alakítja a beszédhez és halláshoz használt szerveket, amelyek a szavakat és mondatszerkezeteket észlelik, rendszerezik és megértik. Ez az anyanyelv tanulása közben történik. Ezt követően a nyelv válik a gyermek lelki életének egyik közvetítőjévé. Egyfelől a nyelv lehetővé teszi, hogy a gyermek kifejezze magát és kapcsolatot hozzon létre a világgal, másfelől segít rendezni és rendszerezni a gondolkodást, hogy a gyermek tapasztalatai jelentést kapjanak. A nyelv az elsődleges megjelenítési módunk és az elsődleges közegünk, aminek segítségével a világról és különösen a benne lévő viszonyokról képet alkotunk.
A nyelv egyetemes jellege képessé teszi az embert, hogy hozzáférjen bárki által bármilyen nyelven gondolt gondolatokhoz. A nyelv elősegíti, hogy a földrajzi és kulturális környezetből, ahová a gyermek született, tovább lehessen lépni oda, ahol az egyén saját gondolatait képes kifejezni saját hangjának megtalálásával.
A szoros köteléket, amely a beszélt nyelv valamint a kulturális és földrajzi közeg között létezik, szintén különös figyelemmel kell ápolni. A gyermekdalok és versek, kiszámoló játékok, az egész köznyelvi hagyomány fontos a gyermek számára. Ezt a beszélt elemet a helységnevek, legendák, mondák, és a néphagyomány gazdag szókincse egészíti ki. A pubertással a gyermekben lezajló testi folyamatok ellensúlyozására a nyelvnek a köznyelvi szinten túl kell terjednie, egyetemesebb minőségeket kell kutatnia az eszmék világában. Ebben az időszakban veszti el a fiatal ember természetes kapcsolatát a nyelv szellemével és immár tudatos munkával kell visszaszereznie azt.