Az ünnep várásában kétfajta készülődésben élünk. Az egyik az ünnep földi szépségét készíti elő, a másik a lélek – szellem birodalmában próbál fölcsendülni. Az elsőnek említett készülődés az embertársaknak szól, közelieknek és távolabbiaknak, a második – amely a Krisztusi-Jézusi közelség visszavágyásából fakad – a kapcsolatkeresésre, az ünnep átélésére irányul. És ha kiderülne, mi a teendő annak érdekében, hogy évről évre közelebb kerüljünk az ünnep jelentéséhez, valóságához, akkor egyszerűbbé válna embertársaink, családunk, barátaink megörvendeztetésének kérdése is.
Sok évvel ezelőtt, amikor nagyobbik lányom hétéves volt már, tudtam, ez az az időpont, amikor a gyerekek fölfedezik, ki teszi az ajándékot „tulajdonképpen” a karácsonyfa alá. Meg akartam előzni a kíváncsiskodást, a kutakodást és főleg az indokolatlan csalódást. Egy decemberi délután magam mellé ültettem a kislányt, és megkérdeztem tőle:
– Eljött e mostanában Jézus a szívedbe, és megsúgta-e, minek örülne a Nagymama? A gyerek elcsodálkozott, nem válaszolt, hanem befutott a másik szobába. Én tovább ültem várakozva. Éreztem, nincs még vége az együttlétünknek. Eltelt tíz perc. Nyílt az ajtó, és kipirult arcú kislányom jött be.
– Igen – mondta –, járt nálam. A szívembe súgta, hogy minek örülne a Nagymama. Meg is mondom, és azt is, hogyan fogom elkészíteni az ajándékot.
Lelkesedése nőttön-nőtt anélkül, hogy tovább beszélgettünk volna Jézus karácsonyi eljöveteléről. Mindketten biztosak lettünk abban (én még jobban, mint annak előtte), hogy Jézus az, aki örömként jelenti létezését, aki örömként cselekszik az ajándékozási kedvben. Aki felismerhető örömként a szívben. Ő az. Vajon miért nevezi Őt a legmodernebb teológia „Öröm”-nek? Tovább mélyítve ezt a felismerést, az „öröm” inspirációját, a szívben, lélekben való megjelenésének pillanatait, kiderül, Ő az ura az ok nélkül érkező örömnek is, az ajándékoktól, eseményektől független örömnek is. A puszta létezésünk felett érzett örömünk a Vele való közösségünk jele. Végre, végre! Nem szorul többé magyarázatra, nincs szükség titkolózásra. Igen, Ő az most már, nyíltan, Aki az ajándékot hozza. Életfogytiglan tartó igazság ez, ami nem szűnik meg a kisgyermekkor végével. Igen. A Jézuska hozza az ajándékot, a lélek örömét. Ő a lélek öröme. Bennünk van akkor is, amikor mi okozunk örömet, vagy akarunk örömet okozni.
Az első karácsony története a Jézus gyermek születésének képével erről az örömről adott hírt. Az angyalok örömről énekeltek. Az öröm a történet velejárója. Az addig felülről áradó világosság most megjelenhet az emberi bensőben. A gyermek Jézus születése: képe ennek a megjelenésnek. Ez a születés és az emberi bensőben azóta megtörténhető változás: kozmikus történés.
Észrevevése: a megváltás megtörténhet.
Az emberi kapcsolatokat áthathatja az egymásnak örömet-akarás. Az igaz szeretetet az ember teremti meg ezáltal. Jézus megszületése teljessé válik.
A karácsony nem emlékünnep, nem tradíció, hanem élet. Jézus minden évben elhozza a nagy ajándékot. Itt van. Mindig meg lehet találni a szívben. Ő maga az, bennünk.
Boldog ünnepeket kíván:
Székely Anikó
(Megjelent az iskolai újság 2008 decemberi számában