Székely Csaba: Bányavirág c. tragikomédiájának iskolai színrevitele volt Csongrádi Barnabás 12. osztályos diplomamunkája. Az egyes szerepekre saját osztályából és drámafakultációs társai közül kért fel diákokat. Háromszor adták elő a darabot az iskolában – nem túlzás – fergeteges sikerrel, az őszi szünetben pedig egy amatőr színjátszó fesztiválon elnyerték a második helyezést, valamint Palumby Zsombor Iván alakításáért elhozta a fődíjat.
Az alábbi interjút Barnival készítettem, öt villámkérdésre azonban a szereplők is válaszolnak.
Legutóbb egy fesztiválon szerepeltetek Vájárok néven.
Igen, de nincs nevünk tulajdonképpen. A fesztiválra találtuk ki a Vájárok társulatnevet.
Mielőtt elindultunk volna a tizenkettedikes művészeti utunkra, Kiss Péterrel megbeszéltük, hogy benevezünk a Paál István Amatőr Színjátszó Fesztiválra. Székesfehérváron rendezik meg évről-évre ezt a találkozót, az idei már a negyedik alkalom volt. Egy óra alatt kitöltöttem a jelentkezési lapot, Péter továbbította. A srácokkal is megbeszéltem persze, megegyeztünk ugyanis tavaly, az előadások után, hogy folytatjuk.
Társulatként akartátok folytatni?
Nem, ezzel a darabbal akartunk tovább dolgozni, ezt szerettük. Kilátásban volt még három előadás különböző helyszínen. Nekem eszembe jutott persze, hogy más tagokkal is bővítve jó lenne a társulattal még együtt dolgozni, de nem láttam realitását a tizenharmadik évben.
Nyáron nem foglalkoztunk a darabbal. Augusztus végén, a művészeti utunkon azonban egyszer csak meghallottam, hogy két sorral mögöttem a buszon Dusi és Zsombor a Bányavirág szövegét mondogatja össze. Bevallom, nagyon megörültem, nagyon jól esett. Miután visszaérkeztünk, szeptember közepén szembesültünk a legnagyobb nehézséggel, ami adódhat egy ilyen munka során: a millióféle időbeosztás, feszített tempó. A tavalyi évben valahogy könnyebben sikerült a próbákat, időnket egyeztetnünk. Az első próba után azonban megnyugodtam. Nagyon kevés időnk volt, tulajdonképpen csak részeket vettünk elő, és az előadás előtt egy héttel próbáltuk el először egyben a darabot. Bennem több érzés kavargott. Nem vártam sokat az egésztől, arra gondoltam, megcsináljuk, lesz, ami lesz, hisz készülni sem volt rendesen időnk, elengedtem magamban. Így érkeztem erre a bizonyos próbára, és azzal a tervvel is, hogy most nagyon sokat fogom instruálni a srácokat. Fel is készítettem őket arra, hogy szét fogom szedni a játékot. Elindult a próba, és azt vettem észre, hogy nem tudok belebeszélni. Az történt ugyanis, hogy rengeteget érett a darab. Fél évre félretettük, nem foglalkoztunk vele, kívülre helyeződött ez által a történet, a szerepek, az egész, és ez alkalmat adott az önreflexióra, arra, hogy elmélyüljön, érettebbé váljon az előadás. A legnagyobb fejlődést Bori játékában érzékeltem. Megjelent egy olyan árnyalat, amely eddig nem sikerült ilyen erősen.
Hogyan érzékeltétek az előadásotokat a fesztivál többi darabja között?
Nagyon sok színvonalas előadás volt, és sok olyan is, amelyet a zsűri nem tudott értékelni. Én szöveg összemondó próbaként is leállítottam volna némelyiket. Voltak persze nagyon komoly produkciók és alakítások is. Előfordult, hogy aggódtam is, hogy konkurenciát jelenthetnek. Zsombor játéka azonban úgy tűnik, mégis annyira kiemelkedett a többi közül, hogy a zsűri rögtön megszerette, és a legjobb alakítás díját is el tudta hozni. Végig úgy éreztem, hogy a mi előadásunk egy felsőbb kategóriában szerepel, amelybe nem sok színdarab tudott bekerülni. A darabunk nehéz megközelítésű a többihez képest is, és mi mélyen belementünk a megvalósításába.
Milyen egy nehéz megközelítésű darab?
Egy vásári komédiát viszonylag könnyebb megrendezni. Könnyebb egy karakter mögé elbújni, és a védelmében megfogalmazni valamit, mint adott esetben a színpadon sírni. A Bányavirág-hoz hasonló darabok nehezebb színészi munkát jelentenek. A rendezőnek is nehezebb a dolga, több szálon is futnak az események. Megfigyeltem, hogy egy-egy pedagógusnak, rendezőnek sokszor nehéz eltalálnia a csoport számára megfelelő mércét. Nekem annyiból könnyebb volt, hogy én szereztem a saját mércémhez a csoportomat. Hiszen a mi esetünkben előbb volt meg a színdarab, amelyet én kiválasztottam, és ahhoz válogattam hozzá a csapatot. Kialakult bennem egy ideális szereposztás, és a kiválasztottak kevés győzködés után elvállalták a szereplést.
Milyen érzés volt kilépni az iskola falain kívülre, és nem a szülőknek, a jóindulatú barátoknak előadni?
Többünknek volt már hasonló élménye más darabokkal. A drámafakultáció tavaly szerepelt idegen közönség előtt Kárpáti Péter darabjával, korábban a Gentlemen előadásai is. Tehát, ez azt hiszem, nem jelentett gondot, mindezzel együtt nyílván plusz izgalommal járt.
Mit jelent ez az előadás a ti Bányavirág-otok történetében?
Háromszor adtuk elő az iskola aulájában a Bányavirág-ot, minden alkalommal kb. 150 ember előtt. Erre igazán nem számítottam. Nagyon örültem neki. Én ezt a darabot az iskola aulájának a méreteire és adottságaira rendeztem. Zsombor a díszletet szintúgy. A fesztivál előadótermének a mérete azonban kb. egy osztályteremnyi volt, ráadásul akusztikailag roppant kedvezőtlen. A hanghatásokra, a hangerőre is építettem a darabban, erről viszont itt tulajdonképpen le kellett mondanunk. A díszletből is nagyon kevés maradt meg. Nem tudtuk felépíteni a falakat. Az ajtócsapkodás is ajtó híján, ugye, elmaradt. Úgy alakítottuk ki a paravánt, hogy elhihető legyen, hogy egy szobába lépnek be vagy abból ki a szereplők. Az eredeti ötletben szereplő segédeszközök híján a színészi játékra hárult több minden, azzal kellett pótolni dolgokat. Nagyon büszke vagyok pl. Borira. Nála éreztem a legjobban, milyen jól sikerült pótolnia a hanghatás elvesztését. Kiválóan tudta kezelni ezt a helyzetet.
Egy fesztivál közönsége előtt egyébként különösen érdekes előadni. A néző ilyenkor sokkal kritikusabban figyel és reagál is. Ennek következtében sokkal tompábban sikerültek például a poénok, visszafogottabb volt a nevetés, minden redukálódott, de ez normális ilyenkor, számítottam rá előre. Ami érdekes, hogy a siker viszont nem volt kisebb…
Mindezzel arra akartam utalni, hogy egy egészen új szituációban kellett megállnia a helyét az előadásnak, és hát az eredményekből és a közönségből áradó szeretet alapján arra következtetek, helytállt derekasan, megérett az előadásunk.
Hogy érzed most a darabot?
A csodagyerekből felnőtt lett. Én így élem meg. És felnőttként fog még három előadást megélni, és fog kiderülni, mire képes még. Én az egész eddigi történetét a darabnak csodaként élem meg. Nagyon nagy sikere volt a májusi előadásoknak, őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékű lesz. Boldog vagyok, hogy meg tudtuk mutatni, érdemes ilyen projektben gondolkodni. Nekem ez volt az egyik legfőbb szándékom.
Nagyon várjuk a november 14-i iskolai előadást. Nem lesz soha tökéletes, persze, de úgy érezzük, hogy sokat érett, és ezt jó lesz megmutatni az eredeti körülmények között, ismerős közönségnek, akik ezt a fejlődést, amit mi érzünk az előadásban, nyomon követhetik. Szeretném, ha ez úgy sikerülne, mint ahogy eddig egyik sem még…
További tervek?
Amikor ezt a darabot kiválasztottam, pontosan tudtam, melyik szerepre kit szeretnék. Boldog vagyok, hogy elfogadták az osztálytársaim és drámafakultációs társaim a felkérésemet, és végigcsinálták velem saját elfoglaltságaik, diplomamunkájuk, iskolai feladataik mellett ezt a nagy munkát. Számomra feledhetetlen élmény volt, mint mondtam, maga a csoda.
A Bányavirág előadás ezekkel a színészekkel jött létre, sőt a társulat erre az előadásra állt össze, tehát addig él, amíg ezt a darabot játsszuk. Az iskolában november 14-én, szombaton utoljára. Magunkban mi arra készülünk, hogy ezzel föltesszük a közös munkára a koronát, és lezárjuk ezt a mindannyiunk számára gazdag és feledhetetlen időszakot. Tehát lényegében így ennek vége, de persze az élet még sok mindent hozhat…
És most olvassátok Nagy Izabella (Irma), Palumby Zsombor (Iván), Szalai-Szabó Fábián (Illés), Galambos Ádám (Mihály) és Doma Bori (Ilonka) válaszait öt rövid kérdésre.
1. „Bányavirág” – Mi jut eszedbe elsőként erről a szóról?
Iza: Egy kékszínű kincs jut eszembe egy bánya mélyén.
Zsombor: Bányavirág… Érdekes, de ennyi munka után is még egy tárna képe ugrik be elsőre és nem pedig egy részlet, mondjuk a darabból.
Fábi: A szóról nekem az együttdolgozásnak a kellemes, bizsergető izgalma jut az eszembe.
Dusi: Egészen konkrétan egy virág jut eszembe róla a bányában.
Bori: Az első előadás és a csapat, akivel ezt létrehoztuk.
2. Mit élveztél a legjobban az előkészületek, a próbák során?
Iza: Azt élveztem a legjobban, hogy Barni szabad kezet adott nekünk, színészeknek a rendezés terén. Magyarán számos saját gondolatot megvalósíthattunk a darabon belül. Így keletkezett például az a jelenet, hogy Fábián (Illés) répát rágcsál. Egyik nap vett egy csomag reszelt répát, és az később teljes mértékben a színdarab részévé vált.
Zsombor: Azok voltak a legjobb próbák az előkészületek során, mikor valami ormótlan nagy őrültségből végül megszülettek a végleges jelenetek. Gondolok itt például a kötözős jelenet megformálására.
Fábi: A rendkívül szuper társaságot. És az érdekes és jó volt még, hogy a darab rendezője is kb. egyidős velem.
Dusi: Hogy együtt voltam a barátaimmal.
Bori: A próbákat is nagyon élveztem, mert mindig nagyon jó hangulat volt, és szeretek együtt dolgozni a többiekkel. Szerintem minden próba és előadás után egyre közelebb kerülünk egymáshoz.
3. Melyik a legemlékezetesebb előadás a számodra? Miért?
Iza: A legemlékezetesebb előadás az első szekcióból (3 db előadás közül) az utolsó előadásunk. Ugyanis addigra megértettük, hogy min nevet szívesen a közönség. Nagyon ráéreztünk. Szerettük csinálni.
Zsombor: A május 17-i volt a legemlékezetesebb előadás… Majdnem benn ragadtam a saját díszletemben a darab tetőpontján. Ezen felül talán itt ment a legjobban a szerep megformálása is.
Fábi: Székesfehérváron volt a legemlékezetesebb. Egyrészt mert pár hete volt még csak, másrészt mert ott tényleg annyira színház feeling volt, hogy nagyon izgultam. Jó tapasztalat volt.
Dusi: A legelső, mert akkor végre megláttam, hogy érdemes volt ezzel ennyit foglalkozni.
Bori: A legelső! Az fantasztikus érzés volt.
4. Egy feledhetetlen baki?
Iza: Zsombor (Iván) székesfehérvári fellépésünkön ejtett egy csúnya, de humoros bakit. Azt kellett volna mondania, hogy: „Azt hiszed, nem tudom milyen az, amikor nem szeret senki?„, ehelyett viszont csak spontán képzett hangsorok bugyborékoltak ki a száján.
Zsombor: Felejthetetlen baki? A székesfehérvári színházi fesztiválon az Ilonka megerőszakolós jelenetnél ordítás közben nem jött ki értelmes szó a számon. Második nekifutásra se. Közben felborult a pálinka is, de kezeltük a helyzetet!
Fábi: Sokszor nem megy a répaköpés..
Dusi: Mikor beszorult az ajtó és Zsombor nem tudott bejönni a jelenetbe.
Bori: Még tavaly az egyik előadáson, abban a jelenetben, amikor Zsombor bemegy megölni az apánkat, elromlott a díszlet és beragadt az ajtó. Dusival csak néztünk egymásra és nem tudtuk mitévők legyünk… Szerencsére megoldódott a helyzet, de az ijesztő volt.
5. Örülsz, hogy Barni felkért erre a szerepre? Miért?
Iza: Nagyon megtisztelve érzem magam, mert az hogy engem választott az egyik szerepre, azt jeleni, hogy csakis engem szeretne látni abban a szerepben. Éreztem, hogy számít a segítségemre.
Zsombor: Nagyon örülök Barni felkérésének, mert régóta meg akartuk csinálni ezt a darabot és nagyon jó kis társaság jött össze ehhez.
Fábi: Nagyon örülök, érdekes volt Illésnek a szerepét játszani, sok mindenben fejlődni éreztem magam..
Dusi: Persze, hogy örültem, jó érzés, ha egy alkoholista, depressziós doktor karakteréről én jutok neki eszébe. 🙂
Bori: Nagyon örülök és hálás vagyok neki! A nehéz és fárasztó munka ellenére nagyon sok boldogságot kaptam ezektől az emberektől! Sokat tanultam tőlük, meg ettől a darabtól, mint ember, és mint előadó egyaránt.
Update: a Galériában Deli Dániel képei az utolsó előadásról: {igallery id=7005|cid=42|pid=1|type=category|children=0|addlinks=0|tags=|limit=0}