Amikor Jézus Krisztus a Földön járt, sokan prófétának gondolták, hittérítőnek, csalónak, esetleg olyan embernek, aki abban különbözik a többitől, hogy csodákat képes tenni.
Hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy Krisztus nem volt látható az emberi szem számára. A Jézusban megjelenő Krisztus láthatatlan volt, amikor a Földön járt. Ma is az, amikor nem jár a Földön. Jézust szemmel és füllel fel lehetett ismerni, Krisztust nem. Aki felismerte nem szemmel és nem füllel, az Krisztusnak Jézussal való egységét élte meg.
Azt kérdezte az Úr a tanítványoktól: „Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia.” (Mt 16,15-16)
Krisztus nem azt tudakolta, hogy Jézusként ismerik-e, hanem azt, hogy felébredt-e bennük a képesség, hogy a földi szemmel nem látható Istenfiút észrevegyék Jézusban.
A válasza egyéni volt, megmutatkozott benne saját tapasztalása, a mód, ahogyan az istenfiúság igazsága akkor, abban a pillanatban megérintette Pétert. „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”
Ez a válasz nem következtetés volt, nem tudás. A Péterben élő láthatatlan ember felismerte, a benne megjelenő láthatatlan Istenfiút.
Péterben megjelent Krisztus, Pétert áthatotta Krisztus.
Krisztussal, a Golgotával, az evangéliumi történetekkel kapcsolatban minden ebben az egy kérdésben foglalható össze: Hogyan jelenik meg bennem Krisztus? Mit tegyek, hogy bennem éljen?
Nem a szóban leírható választ keressük erre a kérdésre, hanem azt szeretnénk, hogy megtörténjen Krisztusnak bennünk való megjelenése.
„Szülessen bár Krisztus ezerszer Betlehemben,
Ha benned nem, maradsz örökre elveszetten.”
Angelus Silesius
Angelus Silesius tudott arról, hogy lehetséges Krisztus bennünk való megjelenése, megszületése, keresztrefeszítése, feltámadása.
Az ember minden tudatosan megvalósított Én-tapasztalása (a szellemtudományi útmutatás alapján), Krisztus megtapasztalása a fokozatok végtelen skáláján. Ez a fajta Én-tapasztalás nem önmagára mutat, hanem ez az Én forrása.
Krisztusnak bennünk való megszületése elképzelhetetlen kérés, kérdés mindazok számára, akik nem tapasztalták még, hogy a láthatatlanban lehet tevékenykedni. Krisztus megjelenése, megszületése az emberben nem a véletlen műve.
Természetesen én nem ismerem ennek a megjelenésnek a módját, de leírom milyen gondolatokkal, érzésekkel és akarattal közelítem meg a lehetőség megértését.
Miután Péterben megjelent Krisztus, azt a választ adta: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” Nem az előtte állóról „jutott eszébe”, nem az előtte álló testi megjelenésére értette, amit mondott. A láthatatlan világban, Péter énjében, legbelsőbb magjában gyulladt fel a felismerés. Ez a felismerés nem rámutatás volt, hogy „Ő az”, aki ott térben és időben előtte állt.
Hiszen említettem, Krisztus láthatatlan. Természetesen a Jézusban való jelenléte elősegítette a felismerés folyamatát.
A folyamat a láthatatlan térben történt. Péter létének legbelsőbb magjában, az Én-ben.
Annak ellenére, hogy a felismerés individuális, mégsem Péter magánügye. Krisztus felismerésében Krisztus is résztvevő.
Ezt a kölcsönösséget írja le János evangélista: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem. És én örök életet adok nekik, és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én házamból.” (Ján. 10,27-28)
A kölcsönösség egész az Atyáig szól: „Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindenkinél, és senki nem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.
„Én és az Atya egy vagyunk.” (Ján. 10, 29-30)
A benne-élés valósága (egy vagyunk) a legmagasabb égben – létforma.
Ha Krisztus bennünk megszületik, megvalósul a krisztusi mondat: „Én tibennetek, és ti énbennem.”
Minden evangéliumi történet, kérés, keresés, efelé a pont felé segít, Krisztusnak a keresztről földre hulló vére, emberként – istenként való szenvedése.
Az Őhozzá vezető út egyúttal az Ő, felénk való útja is.
A feltámadás, az élet, a mi mindennapi gondolkodásunkban: fogalmak. Igen magasrendű fogalmak. De az Ő szavaiból kiderül, – nem fogalmak csak, hanem mindez – maga az Ő személye. Fogalmakon túli valóság. „Én vagyok a feltámadás és az élet:”
Minden fogalomnak, minden meghatározottságnak fel kell oldódnia, hogy a bennünk lévő szellemi mag érvényesülhessen.
Ne térítsen el minket valamilyen szokás, tanultság vagy a szellemről alkotott képzetek a közvetlen megismeréstől!
A szellemtudomány praktikus megvalósítása a steineri útmutatás szerint – üressé tenni a lelket minden, a szellem elé tornyosuló akadálytól.
A Keresztelő Szt. János és Ézsaiás próféta által megélt „puszta”, a léleknek az az alaphelyzete, amelyben felragyoghat a megismerés eddig ismeretlen, új csillaga az emberi lélek egén: Krisztus.
Ebből a pontból közelíthető majd meg Jézus születése, esetleg a két Jézus gyermek, a pásztorok, a mágusok, a tettek és csodák, a lábmosás, az árulás, a megtagadás, a szenvedés, a Golgota, a feltámadás.
Egyetlen egység. Lét és nem történet.
Ezért mindenekelőtt az Ő létének az én létemmel kell egyesülnie. A krisztusi „én vagyok” meg kell hogy jelenjen az emberi „ én vagyok”-ban.
Mint Péternél. Ő, bennem.
Akkor a húsvétot benne élem meg, és Ő énbennem. E kettő nincs egymás nélkül.
Vajon kiegyenlíthetem-e a kereszthalál súlyát, a bűnbeesés okozta szenvedést?
Ha bennem szólal meg, ha nem kívülről várom jönni hangját, akkor már úton vagyok efelé a cél felé.
Székely Anikó