Afrika-nap

Izgalmas iskolai programra hívlak Benneteket! Október 27-én Multikulturális-nap lesz az iskolánkban! Várjuk a nagyobb diákjainkat és a szülői kísérettel érkező kisebb gyerekeket is, és természetesen minden érdeklődő szülőt, rokont, ismerőst! Vendégeink lesznek...
Szőlő érik, vessző hajlik…

Szőlő érik, vessző hajlik…

Aranyló sárga szín, vöröslő fények, lassú eső, hulló falevél, édes szőlő. S már látjuk is a terített asztalon a dús szőlőfürtöktől domborodó tálat. Peregnek előttem az őszt idéző képek, s eszembe jutnak gyerekkori szüretek is. Nekünk otthon csak konyhakertünk...
Kubinyi-munkák Velencében

Kubinyi-munkák Velencében

A 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátorai 170 makett közül válogatták ki azt az 50 alkotást, melyek augusztus 29-től november 25-ig láthatók a világ egyik leghíresebb kiállításán. (Biztosan kifigyelték, kedves olvasók, hogy az Újság...

Kőzettanepocha a 6. osztályban

„Geoládát kerestünk a sötétben…” Alighogy elkezdődött a tanév, a hatodikosok két napra egy jurtatáborba utaztak, Kővágóörsre. Seller Lola és Ferenczi Lili fogalmazásából szerkesztettük az alábbi élménybeszámolót. 1. nap: „A jurtatáborban, Pálkövén, rengeteget...

Erdélyben voltunk

  A tavalyi 10. osztály Erdélyben, Zabolán járt, két hetet töltött ebben a kis, dél-keleti faluban. Az alábbiakban az epochafüzetükből adunk egy kis válogatást. Nehéz volt kikeresni a sok nagyszerű leírásból azokat, amelyek egyrészt bepillantást engednek az...

Egymástól tanulunk

1. rész Egy tanóra éppolyan tanulságos és izgalmas a tanár számára, mint amennyire a diákoknak is az lehet. Rég elfeledett vagy nem is látott összefüggések, felismerések és következtetések születhetnek egymás inspirációjával, miközben újabb és újabb tanulási...
Dokumentumaink

Dokumentumaink

SZMSZ Pedagógiai program 2020 Gyermekvédelmi irányelvek 2020 Házirend Különös közzétételi lista Éves munkaterv

Jubileum előtt – A huszonnegyedik tanév kezdetén

Bécsi tanárom, Tobias Richter gyakran idézte fel Pablo Casals (1876–1973), katalán csellista, karmester és zeneszerző élettörténetének azt a rendszeresen visszatérő epizódját, amikor a világhírű művész reggelente a hangszerén újra és újra az „E” hangot kereste. A...

Hogyan tovább az érettségi után?

Szépen zárult a 2012-es érettségi iskolánkban. 16 tanuló tett előrehozott vizsgát, mindannyian jeles eredménnyel. Két vendég vizsgázónk volt, akik szintén sikeresen vizsgáztak. A végzős osztály (22 fő) sikeresen érettségizett, 12 emelt szintű vizsgával az osztályátlag...

Tanévkezdés előtti teendők

Kedves Szülők! Ezúton tájékoztatunk Benneteket a szokásos év eleji adminisztrációs teendőkről: 1.) Adategyeztetés: – A személyes adategyeztetés időpontja: 2012. augusztus 30. (csütörtök) 8-12 és 14-19 óráig2012. augusztus 31. (péntek) 8-12 óráig. – Az idei...