Ebben az időszakban számomra a két fontos stáció nyújt segítséget a tájékozódáshoz a hideg, halotti télben: február 2., Gyertyaszentelő ünnepe és az ezt megelőző nap, február 1., Szent Brigitta napja. A kelta tradíció szerint Szent Brigitta volt a bába, aki a Kisded megszületésekor segített, és pótmamája is volt, amikor Mária megpihent. Egy történet pedig arról szól, amikor a kis Jézust Mária meg akarta mutatni az összegyűlt embereknek, Szent Brigitta megjelent a fejénél és egy gyertyákkal teli koronával hívta fel magára az egybegyűltek figyelmét.
Február 2-án van Gyertyaszentelő napja. Ezen a napon, negyven nappal karácsony után mutatták be a Szent Gyermeket a templomban, ahol az idős Anna és Simon hódolt előtte, kijelentve, hogy ő a „fény”. „Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát és a Szentlélek élt benne. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent e szavakkal: »Bocsásd el, Uram, szolgádat, Szavad szerint békében, Mert látta szemem üdvösségedet, Melyet minden népnek megadtál, Világosságul a pogányok megvilágosítására, És dicsőségül népednek, Izraelnek.« Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket és így szólt anyjához, Máriához: »Ez sokaknak romlására és sokaknak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak, – a te lelkedet is tőr járja át, – hogy sokaknak kiderüljenek a titkos gondolatai.« Volt egyszer Áser törzséből való Anna nevű próféta asszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével szüzessége után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy éves volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel és nappal böjtölt és imádkozott az Isten szolgálatában. Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálemben a megváltást.” (Lukács 2. 25–38.)
A gyertya ünnepének február eleje a legalkalmasabb időpont, amikor a tavaszi „csecsemő-fényt” köszönti a deres, havas téli föld. Ekkor emlékezünk meg arra a pillanatra, amikor a világ világosságát befogadták a templomba, amikor a régi enged az újnak. A Gyermek fölismerése Simeon és Anna által. Az életkorunk előrehaladtával egyre nagyobb jelentőséggel bír az ünnepnek aza vonatkozása, amikor Simon alakjával azonosulva az idősebb életkor szükségletei, igényei felé is fordulunk. Gondoljunk nagy szeretettel öregjeinkre és viseljük gondjukat. Az advent és a karácsony után megmaradt valamennyi gyertyacsonkot összegyűjtve begyűjtjük velük a jó gondolatokat és pillanatokat, amelyekben részünk volt, amikor advent idején az adventi koszorún, karácsony idején a karácsonyfán, valamint az ünnepi asztalon égettük őket. Mindezt azért tesszük, hogy létrehozzuk a Föld-gyertyát.
Az évszak változásával ismét köszöntjük a Napot, és visszaadjuk a Földnek a gyertyák fényét, melegét, hogy köszönetet mondjunk neki, és elősegítsük a növények fejlődését,növekedését. A Föld-gyertyáknak különleges helyet választunk az iskola kertjében. A maradék viaszból pedig homokgyertyát készítünk, amelyeket a harmadikos gyerekek hazavisznek. Perszephoné és Demeter története is izgalmas lehet a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség közötti időszak felezőpontjában. Egy ilyen határkövekkel megjelölt út vezet el bennünket a karácsonytól (áhítat) a Gyertyaszentelőn (hódolat) át a böjti időszakba, a bűnbánat időszakába, amikor azonosulni próbálunk vagy legalábbis elgondolkodhatunk Jézus 40 napos szenvedésén és a pusztában történő megkísértésén. A régi időkben a 40 napos böjtöt templomi gyónás és feloldozás előzte meg. Ekkor az egyház nagyon szigorúan vette a böjt szabályait, sokféle ételt tiltottak. A húsmaradékot hétfőn fogyasztották el, majd a vaj, tojás és tejtermékeket a következő napon, húshagyó kedden. Ugyanakkor a jókedvben és extravagáns viselkedésben kifejeződő léha és komolytalan gondolatok megszülték a böjt előtti farsang hagyományát. A régi időkben szokás volt a hosszú advent és nagyböjt idején szent helyekrezarándokolni. Ez a tömeges mozgás, előremenetel, nemcsak a külső utazás képét mutatja, hanem magába foglalja a belső utat is, a belső fejlődés folyamatát, amely bűnbánattal és szigorú önmegtartóztatással jár. A tavaszi természet könnyed kifejlődése kihívás számunkra a megújulásra és a belső növekedésre való képességünk fokmérője. A böjti időszak jelentős a gyermekek számára, hacsak nem hagynak fel erre az időszakra az édességekkel.
A böjt inkább a felnőttek ünnepe, amelyben a gyermek egy morális „tartalomban” van jelen, amelyet egy szerény tanár vagy szülő példaképe testesíthet meg.Az egyházi évben vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig tart a farsang ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése. Elnevezése középkori német eredetű lehet, de vannak itáliai hatásra utaló adatok is.
A farsang szó népszerű olasz megfelelője „carnevale” (carne – hús, flesh, vale– búcsú), ami azt jelenti, hogy Good bye hús, de a tulajdonképpeni régebbi latin eredete „carnelevarium” ami az emberi test könnyebbé válására utal, az enyhülésre. És ez a könnyed, „enyhe” hangulat vezet el bennünket az iskola legfontosabb és kíváncsian várt péntekjéhez, amikor a móka és a jókedv van középpontban.