Szubjektív töredékek a Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány első húsz évéből – út a solymári tanárképzésig
1988 szeptemberében – éppen most múlt húsz éve – négy emberből álló kis delegáció kereste föl a Művelődési Minisztérium (akkor így hívták) Szalay utcai épületében Gazsó Ferencet, az iskolákért, a közoktatásért felelős miniszterhelyettest. Jakab Tibor, Makovecz Imre, Szilágyi Péter – és ott voltam én is. (Akkor már túl voltunk az óvodaalapítás adminisztrációján, folyt az építkezés, a renoválás a solymári régi „kis ház”-ban.)
De iskolát alapítani – ez nehezebbnek látszott.
Gazsó meghallgatott minket, és a következőket mondta:
– A ma Magyarországon érvényes törvények szerint csak az állam lehet iskolaalapító és iskolafenntartó, a néhány egyházi középiskola speciális esetét kivéve, amelyet különálló jogszabály szabályoz.
– Próbáljuk állami iskolában kísérletként megindítani a Waldorfot?
– Nem. A kiút ma a következő: alapítványt kell létrehozni, ahogy ezt Horn Györgyék tették. Hallottatok róla, nem? Összeállt egy csomó fiatal pedagógus, és elhatározták, hogy megcsinálják a saját iskolájukat. Ehhez és a tantervek előkészítéséhez támogatást is kaptak a Minisztériumtól. Nekik is ezt tanácsoltuk: létesítsenek alapítványt. Megcsinálták az alapítványt a pedagógusok, a ti esetetekben pedig ti csináljátok meg. És aztán az alapítványba náluk (javaslatunkra) belépett a Fővárosi Tanács, és belépett a Minisztérium. Ezzel az alapítvány által létrehozott és fenntartott alapítványi iskola állami iskola lett. Ti, ha jól értettem, el tudnátok érni, hogy a Solymári Tanács belépjen az alapítványotokba. A solymári iskolák fenntartója a Solymári Tanács. Így mint állami iskolafenntartó, a ti iskolátokat is legalizálná. A tantervtől eltérő Waldorf-tantervet a minisztérium engedélyezné mint kísérletet. A kísérlet szakmai gondozója pedig továbbra is lehetne, mint az óvoda esetében, az Országos Pedagógiai Intézet iskolakutatási tudományos osztálya.
(Akkoriban ott dolgoztam, annak a nevében adtam ki a különböző szakvéleményeket, amelyek az óvoda és az iskola alapításához kellettek.)
De hogyan volt az lehetséges, hogy a Solymári Nagyközségi Tanács hajlandó volt belépni a létrehozandó alapítvány kuratóriumába?
Kik mozgatták a szálakat Solymáron, hogyan került az egész alapítás Solymárra?
Úgy, hogy Solymáron élt, lakott Czitán Gábor és felesége, Ulrike – és persze az egész Czitán család a szaporodó számú gyerekekkel. Gábor Kelet-Németországból hozta Ulrikét, ő pedig hozta magával onnan – az egyébként ott is betiltott – Waldorf-pedagógia és antropozófia ismeretét. (Aminek a hátterében viszont az állt, hogy a steineri alapelvekre épített „keresztyén közösség” – a Christengemeinschaft – a szocializmus egész időszakában bevett, elfogadott vallásfelekezet volt még Kelet-Németországban is.) És Gábor az ismert magabiztosságával és önérvényesítő képességével addigra már bevette nemcsak a Solymári Nagyközségi Tanácsot, hanem a solymári nagyüzem, a PEMŰ igazgatóságát is, megnyerte őket a Waldorf-ügy támogatásának. Persze ehhez ott is kellettek értő és jóakaratú emberek, amilyen volt például Bogdán Mariann, a Solymári Nagyközségi Tanács elnök asszonya – később a Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány kuratóriumának tagja és az első Waldorf-kiadvány, a Frans Carlgren-féle Szabadságra nevelés nyomdai istápolója, gondozója – és munkatársa, a vb-titkár, Szabóné Dr. Sarkadi Júlia. (Ekkor – Czitánék hívására – már Jakab Tibor is Solymáron lakott, vagy legalábbis odaköltözőben volt.)
Szóval: létre kellett hozni egy alapítványt!
Ebbe bele kellett vinni egy bizonyos anyagi értéket, ha csak névlegesen is.
Ebben Makovecz Imre MAKONÁ-ja, Szilágyi Péter Jogtanácsosi Munkaközössége és a Solymári Tanács segített, és erejükhöz mérten még a tagok is.
Majd megszerveződött a kuratórium.
Tagjai voltak: természetesen Czitán Gábor, Jakab Tibor, Makovecz Imre, Székely György, Szilágyi Péter és én, remélem nem hagytam ki senkit. És a Solymári Nagyközségi Tanács képviseletében Bogdán Mariann. Ha jól emlékszem, ekkor még a TÜV Rheinland Paulai Ede utcai irodájában tartottuk a kuratóriumi üléseinket.
Gazsó Ferenc segített abban, hogy a Minisztérium jogi osztálya átnézze és szükség szerint korrigálja az Alapítvány Szilágyi Péter által elkészített alapító okiratát.
Természetesen – akárhogy hajtottuk magunkat, – a szó szoros értelmében az utolsó pillanatban készült el minden.
Gazsó 1988. december 29-én – éppen most lesz húsz éve! – írta alá a minisztérium 26/122/1988. VIII. számú kísérleti engedélyét „Solymár községben a Waldorf-iskola első osztályának az 1989/90. tanévtől való indításához”.
December 30-án – tehát a következő napon! – Gazsó Ferenc lemondott miniszterhelyettesi tisztségéről, a sajtónak adott nyilatkozata szerint azért, mert „dilettánsokkal nem lehet együtt dolgozni” _ ez alatt miniszterét, Czibere Tibort értette, aki Grósz Károly bizalmi embereként mint gépészmérnök-professzor került a miniszteri posztra.
De ekkor már – egy napja! – a kezünkben volt az érvényes minisztériumi engedély!
Már „csak” pénzt kellett szerezni…
Ehhez a megye – Pest megye – támogatását is el kellett nyernünk.
Ennek hosszú és küzdelmes történetét itt most nem mesélem el, legyen elég annyi, hogy a megye felelősségre vonta a Solymári Tanács elnökét és végrehajtó-bizottsági titkárát, hogy merték, hogy merik támogatni a Waldorf-iskolát, és fegyelmivel is megfenyegették őket, ők azonban – már az új idők szele fújdogált – szembeszálltak a megyével, és kitartottak elhatározásuk mellett.
A megye osztotta le ugyanis a pénzt, a normatívát – ezért volt rá szükség (a megyére), de ha (a tanácsok) helyben elfogadták és legalizálták az iskolát, akkor oda kellett adni a pénzt…
A Minisztérium a maga alapjából ettől kezdve éveken át támogatta – körülbelül évi egymillió forinttal – az Alapítványt (ezeket a pénzeket ugyanis Gazsónak a minisztériumban maradt munkatársai, Honti Mária és Spengler Györgyné ítélték oda), és ugyancsak jelentős támogatást nyújtott a Soros Alapítvány.
De minderről máshol (az Álmok és lidércek című könyvemben) már hosszan, részletesen írtam.
*
A Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány az alapító okirata szerint arra szánta el magát, hogy létrehoz egy 12+1 évfolyammal működő Waldorf-iskolát. (’89 szeptemberében Krigovszki Anna vezetésével elindította ennek az iskolának az első osztályát a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház egyik termében – amelynek megszerzésében persze megint csak Bogdán Mariann segített. Arról, hogy ezt a szülők hogyan alakították át pillanatok alatt Waldorf-tanteremmé, és az egyéb részletekről az Álmok és lidércek ad további részletes felvilágosítást.)
Az Alapítvány ezt a célkitűzését – a 12+1 évfolyamos Waldorf-iskola létrehozását – amint azt ma már, több átköltözés után a pesthidegkúti Waldorf-iskolában láthatjuk – teljesítette.
De az Alapítvány lett a solymári Waldorf-óvoda, majd a Bolyai utcai óvodai csoport fenntartója is.
Az Alapítvány kurátorai bekapcsolódtak az Iskolázás Szabadságának Európai Fórumába, megszervezték ennek alakuló találkozóját a magyarországi Velencén, ahol többórás beszélgetés folyt szűkebb körben, külföldi barátaink (elsősorban a Witten-Annen-i Waldorf-pedagógiai Intézetet ekkor vezető Eginhard Fuchs és Johannes Kiersch) bevonásával és Mesterházi Zsuzsa részvételével arról, hol, hogyan és mikor tudunk tanárképzést (alapképzést és posztgraduális képzést) indítani. (Egy witteni beszélgetésben német barátaink arra hívták föl a figyelmünket, hogy valójában először a tanárképzésnek kellene elindulnia teljes intenzitással, és ezt követhetnék az iskolaalapítások. Ezzel elméletileg egyetértettünk, de gyakorlatilag itt voltak a gyerekek, akiknek Waldorf-óvodát és Waldorf-iskolát akartunk.)
Mesterházi Zsuzsa vezetésével elindult a másfél éves, hétvégi posztgraduális kurzus szervezése a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, akkor még a Török Sándor Alapítvány és a Svájcból Székely György hívására rendszeresen idelátogató, az iskolát szakmai tanácsaival ellátó Darvas János intenzív részvételével.
’90-ben elindult a tanárképzés a Bárczin.
Ezt követte azután ’91 őszén a négyéves nappali alapképzés elindítása Solymáron a Witteni Waldorf-pedagógiai Intézet kihelyezett tagozataként, a Török Sándor Alapítvány szervezésében és fenntartásában. (A képzés ugyancsak az Apáczai Csere János Művelődési Házban indult, annak nyugdíjasklubjában, ahová a nyugdíjasok csak esténként, délutánonként jártak be.)
Majd – a Nemzetközi Waldorf-óvoda Szövetség támogatásával – az óvónőképzés elindítása következett az Alapítvány solymári óvodájában.
Mint tudjuk, az Alapítvány máig fenntartója a solymári, pesthidegkútivá lett „első” Waldorf-iskolának, a Bolyai utcai óvodának és a tanárképzésnek. (Ez utóbbi az egyetlen négyéves, nappali alapképzés az egész közép-kelet-európai régióban.)
Az „első”-t két okból is idézőjelbe kellett tenni az előző bekezdésben. Először is azért, mert – mint tudjuk – Magyarországon már működött Waldorf-iskola 1926-1933 között, Nagy Emilné Göllner Mária alapításában és vezetésével a híres kissvábhegyi Nagy-villában (zömmel német nyelvű tanárokkal).
Az első tehát egyrészt a magyar nyelvű és ’89 után szervezett Waldorf-iskolát jelenti, másrészt az első nem állami fenntartású általános iskolát Hegyeshalom és Vlagyivosztok, vagy Hegyeshalom és Saigon között.
Hogy miért Török Sándorról neveztük el alapítványunkat?
Erről majd máskor szívesen mesélek.
Vekerdy Tamás
(Megjelent az iskolai újság 2008 decemberi számában)