A közelmúltban történt, hogy a felsős diákok – látszólag minden előzetes megbeszélés nélkül – összegyűltek a folyosón, egy nagy órarend körül. Azonban az órarend abszolút rendhagyó volt: sehol egy nyelv- vagy matekóra, se magyar, se töri, semmi nem volt rajta, amit megszoktunk. Ehelyett olyan órák voltak beírva, mint pl. Kiss Péter: Főzés, Flór Gábor: Tai-Chi vagy Sass Balázs: Euritmia.
Persze nem teljesen igaz, hogy a titokzatos órarend megjelenésére nem számított senki. A DÖK képviselői hétről hétre közvetítették a fejleményeket, illetve eredményesen kezelték a visszajelzéseket is. Teljesen váratlan tehát nem volt a dolog – mégis, megdöbbentő volt látni, hogy Beöthy Hanna neve után nem a megszokott „ném”, „magy” (vagy „ofői”) rövidítés, hanem ez áll: Bridzs. Rögtön az elején megemlíteném, hogy az egész diáknapnak csupán két negatív tulajdonsága volt: az első rögtön az, hogy lehetetlen volt minden órán részt venni egyszerre, és ez legalább olyan komoly döntések elé állított minket, mint az év eleji fakultációválasztás. Ennek oldalága a második „probléma”, ami a bőség zavara. Komolyan! Aki nem élte át, képzelje csak el: választani kell aközött, hogy Flór Gábortól tanulja el egy harcművészet alapjait, és aközött, hogy a Sass által koreografált euritmiaformát járja le, méghozzá ezt a döntést igen hamar kell meghoznia, mert a körülötte állók egyre csak írják és írják be magukat, és vészesen fogynak a helyek… Ami engem illet, először is mézeskalácsot sütöttem Vágó Editnél. Az aulában rendezkedtünk be, előre elkészített tésztával dolgoztunk (mivel a tésztakészítés önmagában egy napot vesz igénybe). Nyújtottunk, szaggattunk, majd a konyhai nagy sütőkben kisütött formákat cukormázzal díszítettük. Nem álltam meg, hogy egy nagyobb darab tésztából ne készítsek koordináta-rendszert és függvénygrafikonokat a mázzal. Hiába, azért diáknap ide vagy oda, nehéz elvonatkoztatni az eredeti felállástól…
Ezután került sor a tai-chira, szintén az aulában. Ez valami olyan volt, mintha a medvék euritmiáját próbálnánk elsajátítani; a mozdulatok ismerősek, de sokkal „tompábbak” és lomhábbak voltak. Persze rögtön az elején megtudtuk, hogy a tai-chi nem csak maga az önvédelem, de tartozik hozzá komplett életvitel (meditációk, több óra nyújtás stb.), így esélyünk sincs negyvenöt percben komoly eredményeket elérni. Mindenesetre tagadhatatlanul különleges élmény volt. Végül maradt az euritmia Sass-sal. A koncepció a következő volt: adott sok kis agyagdarab, szétszórva mindenfelé (egyesével ülünk a földön). Jön a fazekas (Sass), aki összegyűjti őket (vonatban követi, akit megérint), és egy tömbbé formálja (a vonat körbe-körbe megy, lassan tömörülünk a kör közepe felé). Ezután elkezd korsót formálni a forgó korongon (kitágul a kör), amire kis kiöntőcsőrt vagy mit is csinál, ami rendkívül nehéz: a körből ellipszis lesz, majd valamilyen aszimmetrikus Cassini-görbe (nyolcas alakú kör), végül egy hirtelen irányváltással nyolcas alakban megyünk. Ezután jön a kút és a korsó kapcsolata, a nyolcas két körre szakad, a kisebbik a nagyobbik belsejébe kerül, zenére ki-be hullámzik egymással ellentétes irányban mindkettő, majd újra egy körré egyesülnek. Végül pedig beépül az „Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik!” közmondás, a körben állók erősen egymásba kapaszkodnak, ugyanakkor viszont elkezdik szétfeszíteni a kört. Ha a kör elszakad valahol, akkor „kifordul” és újra kör lesz. Ekkor megint elszakítjuk, visszafordulva az eredeti felállásba, majd következik a harmadik szakítás, amelynél engedélyezett több helyütt is elszakadni, és így kis köröket, mintegy apró cserépdarabokat alkotni. Külön kiemelem, hogy Sass Balázs hosszadalmas és mélyre szántó gondolatait, amelyekből a forma született, feltétlenül meg kell őrizni valamilyen későbbi hasznosításra. Ez a rendhagyó órarendes diáknap hatalmas ötlet volt a DÖK részéről! Ha jól emlékszem, nem hallottam negatív visszajelzést senkitől. Feltétlenül várjuk az ismétlést, helyesebben a folytatást, minél hamarabb!