„Éppen húsz éve”

Szubjektív töredékek a Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány első húsz évéből – út a solymári tanárképzésig 1988 szeptemberében – éppen most múlt húsz éve – négy emberből álló kis delegáció kereste föl a Művelődési Minisztérium (akkor így...

Interjú Krigovszki Annával

A visszaemlékezések sorában Krigovszky Annával, iskolánk első osztálytanítójával beszélgettem. Élmény volt hallgatni Annát, megtiszteltetés számomra, hogy interjút készíthettem vele.   – Hogyan találkoztál a Waldorf-pedagógiával? – 1982-ben történt,...

Emlékkép

1989. szeptember 2-a, délután fél négy. A stuttgarti iskola színháztermében gyülekeznek az emberek. A francia forradalom kétszázadik évfordulója alkalmából szerveztek konferenciát. Címe és témája: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Nekünk, a Waldorf-tanárképzés...

Szellemek és tudományok

Az első emlékem, amely igaz, valójában még nem is a Waldorf-iskolához kötődik, egy nyári félelem, hogy esetleg – és ahogy ez teljességgel felfoghatatlannak tűnik -, hogy esetleg mégis a Hunyadi Mátyás Általános Iskolába kellene majd visszamennem ősszel,...

A 20. tanév elé

Karácsony Sándor az 1945-ben megjelent Demokrácia és pedagógia című tanulmányában kritikusan vizsgálta az akkor napirenden lévő oktatási, nevelésügyi reformot. Írásában föltette a kérdést: Ahhoz, „hogy iskoláinkban a mának és a holnapnak szóló modern műveltséget...

Az első húsz év

Egyszerűnek tűnő kéréssel fordult hozzám az iskolaújság szerkesztője. Azt kérte, hogy az egyik legelső és még aktív Waldorf-szülőként újságcikk keretében foglaljam össze a húsz éves iskola alapításával és életével kapcsolatos élményeimet, emlékeimet és gondolataimat....