Az iskolaújságok története

Az iskolaújságok története

1. Waldorf Levél (1992–1993)„… Hogy milyen volt a kezdet? Vonzó. Egészen pontosan képtelenség volt nem egyre közelebb és beljebb merészkedni. Olyan érzés, mint látni, hogyan szív magába egy papírcsónakot az örvénylő víz.” (Waldorf Levél, Nagy Ildikó Klára, I....
Megtekinthető!

Megtekinthető!

Nézzétek meg iskolánkban az elmúlt évek alkotásaiból válogatott kiállítást! A Waldorf Diákkórus vidám, az egész aulát betöltő, mindannyiunkat gyönyörködtető koncertje nyitotta meg a február 20-i ünnepi estet,majd Kulcsár Gábor adott érdekes betekintést egy éppen védés...
Meghívó

Meghívó

2014-ben ünnepeljük iskolánk alapításának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból február 20-án egész estét betöltő programmal szeretnénk a velünk együtt ünneplőket megörvendeztetni.  
Második ParenTed

Második ParenTed

A ParenTed egy olyan szülői est, ahol szülők mesélnek szülőknek olyan dolgokról, amelyek nagyon érdeklik őket. Egy este három rövid, 18-20 perces előadás hallható, melynek végén szabad beszélgetés indul az előadók és a közönség között. Ezen az estén a következő...
„Azt is megadhatja az a nagy Úristen…”

„Azt is megadhatja az a nagy Úristen…”

Iskolánknak meg is adta az elmúlt 25 évet. Kabai Kati meg kitalálta, hogy ezen neves alkalomból keressük, vegyük fel a kapcsolatot a közösségünk körül élőkkel/lakókkal úgy, hogy felelevenítünk egy hajdan, eleink által gyakorolt népszokást, a regölést....

Az első ParenTed-est felvétele

Első ParenTED-estünk nyers felvételeit nézhetitek meg itt. Az előadások vetített anyagát a videó alatt találhatjátok, érdemes újranézni!  Dr. Huoranszky Ferenc: Vissza a jövőbe vagy előre a múltba? Balázs György:  Hálózatok – valódi és virtuális...