Ez a tanév számomra már januárban elkezdődött, amikor a tanári konferencia úgy döntött, hogy én indítsam a következő első osztályt. Nagyon szép érzések tolulnak fel bennem, amikor erre gondolok. Hiszen ebben a döntésben sokkal több a bizalom, mint a feladat, sokkal több a szépség, mint a felelősség. Pedig feladat és felelősség is van benne jó sok.
A felvételi folyamat szép volt és fájdalmas, mint egy szülés. (Ez az a fajta könnyített szülés, ahol egy osztály születik, és egy férfi is átélheti a kínokat.)
A nyári szünet előtt már találkozott a szülők társasága a „nulladik” szülői esten, amikor kicsit megismerkedtünk egymással és kerestük a feladatokat. Volt belőlük bőven, egy új osztály mindig kínál számtalan új kihívást és számos régit. Úgy mentünk nyári álmot aludni, hogy mindenki el tudta vinni ebbe az álomba a munkákat, hogy a szeptemberi vekkerre már meglegyenek a megoldások.
Én is igyekeztem a nyáron megálmodni dolgokat. Izgalmas feladat volt, mert arra jutottam, hogy a legfontosabb, hogy felkészüljek arra, amire nem lehet előre felkészülni. Még nem ismerem az osztályt, bár már láttam a tagjait. Nyári éjjeleken érezheti ezt az ember, amikor a még langyos éjszakában felnéz az égre és látja a csillagokat. Lassan bontakoznak ki a csillagképek, és szépen megtanulunk tájékozódni a kis fénypontok között. A pontok közötti viszonyokat, szálakat, kapcsolatokat még nem ismerem, pedig ez adja majd a szövetét közös munkánknak. Arra készülök, hogy a szemem és a szívem nyitva legyen, és a hangulati felhők ne zavarják meg az érzékelésemet.
Alkotói munkára készülök: közösséget kell alkotnunk, és olyan tevékenység-műveket, amelyek segítik majd az egyéni kibontakozást. Minden alkotói folyamatnak vannak katartikus pillanatai és undok hétköznapjai, amelyeken valamilyen égi csoda folytán lehet csak túljutni. Biztosan ilyen lesz a mi alkotói műhelyünk is.
Voltak a nyárnak persze e magasztos pillanatok mellett tanulságos és poros órái is.
Megkerestem és megtaláltam azokat a dalokat, amelyeket kicsikkel szoktunk énekelni, mesék, történetek, versek után kutattam. Ezeket a szó szoros értelmében le kellett porolnom, és majd meglátom, mire lehet használni őket. Mert ez az osztály más lesz, mint az előző volt. Másként lesz jó.
Ez az iskola 25. tanéve. Volt szerencsém az alapító osztályt is tanítani, voltam osztálytanítójuk is két évig, majd osztálykísérőjük az érettségiig. Tegnap megtaláltam azt a fényképalbumot, amelyet a 8. osztály végén kaptam tőlük. Nagyon mások voltak, mint az az osztályom, akik most kezdik a 10. évüket az iskolában. És azt az egyszerű dolgot már tudom, hogy nagyon más lesz majd ez az új osztály is, csak azt a lényeges dolgot nem tudom, hogy miként? De hát az a dolgunk, hogy a magától értetődőségek alól lassan előcsalogassuk az újat, az egyéni csodát, a megismételhetetlent.
Köszönöm a szülők és a tanárok bizalmát, hogy ezt az előcsalogatást most újra elkezdhetem!
Kökéndy Ákos