Egyszerűnek tűnő kéréssel fordult hozzám az iskolaújság szerkesztője. Azt kérte, hogy az egyik legelső és még aktív Waldorf-szülőként újságcikk keretében foglaljam össze a húsz éves iskola alapításával és életével kapcsolatos élményeimet, emlékeimet és gondolataimat. Húsz év nagyon hosszú idő, ha az ember előtt van, de meglepően rövidnek tűnik, ha visszatekintünk rá.
Idén már huszadszor élhettük meg a tanévkezdést az iskolában, a mi ISKOLÁNK-ban, amely sok szülői munkával jött létre. Ez azonban nem lett volna elégséges a merev állami iskolai rendszer áttöréséhez annak idején, ha nem kísérte volna kezdeményezésünket széles körű segítő akarat. Segítőink nevét és cselekedeteit a mai napig sem gyűjtöttük össze teljes egészében, talán nem is tudtunk mindenkinek köszönetet mondani az önzetlen támogatásokért. Ezért nem, vagy alig fogok neveket említeni, mert az iskolát életre keltők és éltetők köre sokkal nagyobb, mint azt az első pillanatban gondolnánk.
Az elsők között végzett diákokból néhányat már tanárként vár vissza az iskola.
De hogyan is kezdődött?
Az iskola alapításának hosszú, több részből összetevődő előtörténete van. A kívánságok és az álmok határozott formába öntéséhez több évre volt szükség.
Magyarországon az antropozófiával foglalkozóknak – akik természetesen a rendszerváltás előtt titokban dolgoztak – kapcsolatuk volt osztrák Waldorf-tanárokkal. Ezek a tanárok rendszeresen jártak át Magyarországra például euritmia- és kézimunka-foglalkozásokat tartani. Az összejövetelekre magánlakásokban került sor, nagyon kedves hangulatban és egyre bővülő részvétellel. Én 1983-ban kerültem kapcsolatba ezekkel a csoportokkal, ahol sok fiatal család is megismerkedett egymással.
Miután egyre több kisgyerek került óvodás korba, megjelent az igény óvoda alapítására, ahol ünnepségeken keresztül szeretettel és fantáziadúsan élhetik meg a gyermekek a természet, az év körforgását. Miután akkor itthon még nem volt Waldorf-óvónő, 1988-ban külföldről, Németországból érkezett hozzánk Anette Stroteich, az első „magyar óvónő”. Az óvoda 1989 januárjában nyílt meg. Már az első évben fölmerült az igény arra, hogy az óvodából kikerülő gyerekek továbbra is a Waldorf-pedagógia szellemében tanulhassanak. Az iskola alapítását segítő erők több irányból is megjelentek, szinte a semmiből.
Egy szülői mag akarata, az antropozófiai körökből érkező erőteljes külső segítség, valamint egy kis csoda 1989-ben, még a rendszerváltás előtt lehetővé tette az első hivatalos Waldorf-iskola beindítását a volt szocialista blokkban! A csoda az volt, hogy az akkori Oktatási Minisztérium államtitkára aláírta az engedélyt.
Solymár jó talajnak bizonyult a Waldorf-iskola számára, a kezdő osztály sok segítséget kapott az akkori tanácselnök asszonytól és a VB titkártól!!!
Az első osztályok
1989 szeptemberében a solymári kultúrház egyik, a szülők által saját kezuleg átalakított termében indult el az első osztály Krigovszki Anna osztálytanítóval.
Számomra a Waldorf-iskola első évének legszebb és legmélyebb élménye az első bazár meglátogatása volt, amely nagyon kis körben, igen családias hangulatban, néhány kávéházi asztal mellett zajlott le. Itt árultak Magyarországon első alkalommal kézzel készített Waldorf-babákat és faragott fajátékokat.
Ebben az évben aranycsillagokkal díszített kék palástjában először látogatott el Szent Miklós az óvodába és az iskolába. Ez évben tartottuk meg először azokat az ünnepeket, amelyek mára már hagyománnyá váltak, például a Waldorf-iskolák életéhez tartozó Szent Mihály napot a bátorságpróbákkal.
A következő osztály indítása – ha lehet – még kalandosabb volt, mint az előző évi. Az osztály elhelyezése komoly gond volt, a gyerekek először a solymári kultúrház zenetermében, majd a katolikus paplak alagsorában tanultak.
Lényegében a szocialista diktatúra végrehajtó hatalma és a katolikus egyház adott otthont az első két osztálynak, segítve ezzel a Waldorf-pedagógia megerősödését! A nagy fordulatot a harmadik év kezdete jelentette, amikor az iskola végre egy üresen álló állami épületben, a II. kerületi Községház utcában kezdhetett. A Waldorf-pedagógia egy időre elhagyta solymári bölcsőjét.
Ezen épület megszerzése és átépítése a szülői kör aktivitásának volt köszönhető. Emlékszem, a nyári hónapokban milyen nagy örömmel bontottuk szülőtársaimmal és a gyerekekkel együtt a falakat, és kezdtük meg az átalakítást. 1991 szeptemberében így mind a három osztály egy fedél alatt kezdhette az új tanévet. A volt iskolánk helyén most az ökumenikus iskola áll. Még egy kitérő volt az iskola életében, egy tanév Lipótmezőn, a mai SEK iskola épületében, míg végül 1995-ben megérkeztünk mai helyünkre, a Kossuth Lajos utcába.
A visszaemlékezés keretébe sajnos nem fér bele, hogy leírjam az új osztályok indításának izgalmait évről évre, de még egy rendhagyó eseményre szeretnék kitérni.
Kakukktojás
Az amúgy sem egyszeru feladatokkal küzdő tanári kart és szülői közösséget a szülők egy csoportja olyan kezdeményezéssel lepte meg, ami nem kis vihart kavart. Az első három osztályba járó gyerekek egy részének volt egy-két évvel idősebb testvére, akik állami iskolába jártak. Az ötlet az volt, hogy az induló negyedik osztály fölött ezen testvérgyerekek számára ötödik osztályt is indítson az iskola. Sok-sok, éjszakába nyúló vita után egyéves kitérővel a solymári volt Waldorf-óvoda épületében tanuló osztály 1993-ban helyet kapott a Községház utcában.
A most már legöregebb osztály sorsa lett az úttörő szerep, megjelenésével és néhány fiatal tehetséges tanár idevonzásával fölgyorsította a középiskola megalapításának folyamatát is. Az osztály csínytevései azonban nem egy esetben a legnyugodtabb tanárokat is próbára tették. Az első középiskolai érettségin azonban nem hoztak szégyent a tanáraikra, a befektetett pedagógiai munka értékét az érettségi bizottság is megtapasztalhatta.
Emberek, sorsok és utak a Waldorf-iskola vonzáskörében
Az iskola munkájának megkezdése óta nagyon sok ember került kapcsolatba a pedagógiával, egymással és az iskolával, köztük szülők, tanárok, diákok, segítők és ellenzők is.
1989-ben a Waldorf-pedagógia jelentette az első alternatív lehetőséget az állami oktatási rendszer mellett. Nagyon sok útkereső család csatlakozott akkor ehhez a „mozgalomhoz” anélkül, hogy a mögötte álló szellemi háttérrel és magával a pedagógia alapelemeivel tisztában lett volna. Voltak családok, akik az egészséges étkezés, a reformtáplálkozás eszméjét kívánták szélesíteni körünkben, voltak, akik vallási megfontolásból kerestek más iskolaformát az állami mellett, és igen sok muvészcsalád a szabadabb önmegvalósítás lehetőségét kereste itt saját maga és gyermeke számára. Az útkeresés alól a tanárságot vállalók egy része sem volt kivétel, és néhány külső segítő is később, az iskola fejlődését látva jött rá, hogy ez nem az ő általa támogatandó értékrendhez tartozik.
Iskolánk életéhez azonban minden ember hozzátett valamit a saját belső énjéből, még akkor is, ha későbbi távozása bizonyos megkönnyebbülést okozott a szülőknek vagy a tanároknak.
Iskolánk munkája, küzdelme, eredménye, öröme és bánata tehát igen sok embernek csak rövid szakasz volt a saját életútjából. Az elmúlt húsz év változásai lehetővé tették, hogy saját magukat és az iskolát jobban megismerve hozzájuk jobban illő utat válasszanak. Megéltük családok örömteli növekedését, de sajnos családok fölbomlását is láthattuk. Néhányan már soha többet nem lehetnek velünk, elvesztésük nagy hiányt és fájdalmat hagyott hátra.
A solymári Kossuth Lajos utcából a pesthidegkúti Kossuth Lajos utcába eljutott iskola körül, illetve az iskolától függetlenül sokoldalú, tevékeny és többrétegű szociális környezet alakult ki. Iskolák és óvodai csoportok jöttek létre országszerte, megalakult a Waldorf Szövetség, különböző képzések indultak meg: Tanár- és óvónőképzés, euritmiaképzés, Bothmer-gimnasztika képzés.
Új impulzusok születtek az orvoslásban, a mezőgazdaságban, a művészetekben, a gyógypedagógiában. A fölsorolt területeken mindenhol találkozhatunk olyan emberekkel, akik kapcsolatban voltak vagy a mai napi is kapcsolatban vannak iskolánkkal.
Egy Waldorf-család – a mi családunk
A mi családunkban a Waldorf-pedagógia nem alternatívaként, hanem mint út mindig is jelen volt. Miután én Németországban a Christengemeinschaft (Keresztény Közösség) körében nőttem föl, ezt a pedagógiát kívántam gyermekeim számára.
Ötgyerekes anyaként most már a nyolcadik osztályba járó legfiatalabb gyermekem tanulását kísérem figyelemmel, és az iskolával együtt dolgozom a harmonikus fejlődéséért. Három nagyobb testvére már leérettségizett Pesthidegkúton, és azt tapasztalom, hogy megtalálták azt a helyet, ahol szívesen dolgoznak, illetve tanulnak. Az iskolában szerzett élményeik, tapasztalataik, emberi kapcsolataik és mély baráti kötődéseik reményeim szerint biztos támaszt adnak nekik, bárhová is vezet életük útja.
Legnagyobb gyermekemnek akkor még nem adatott meg a lehetőség, hogy Waldorf-iskolába járjon, de saját két gyermeke számára ezt a pedagógiát szeretné választani.
Befejezésül
Úgy gondolom, hogy a szülők és az iskola együttműködése olyan szellemi és erkölcsi alapot adott és adhat a jövőben is gyermekeinknek, aminek segítségével képessé válhatnak megküzdeni a mai élet minden helyzetével és kihívásával. Erre az eddig eltelt húsz év tapasztalatai alapján bízvást építhetünk.
Czitán Ulrike-Elisabeth
Waldorf-szülő
1989-től terv szerint 2014-ig
(Megjelent az iskolai újság 2008 szeptemberi számában)