Amikor a színdarab estéjén belépünk az iskolába, évről-évre újabb hangulat köszönt minket. Lassan már 11 éve minden nap besétálok a tágas aula oszlopai alatt, ilyenkor mégis minden egészen más. Sok az ismeretlen arc, és az ebédlőasztalok helyén egy nézőtér fogad. Míg a tavalyi évben azonnal láttam, hogy egy, a szesztilalom idején a tengeren ringatózó hajó belsejébe csöppentem, az idei díszletek sokkal titokzatosabbak voltak, és keveset árultak el a helyszínről vagy a hangulatról.
A darab első jelenetében azonnal láthattuk, miként jelenik meg az ördögből eredő gúnyos humor a komoly, megoldatlan problémákkal párhuzamosan. Ott van a hitetlen ember, Iván, aki bizonygatja Wolandnak, hogy Isten és a hozzá hasonló dolgok nem léteznek. De amikor látja, hogy az ördög csodákra képes – például a jövőbe lát – azonnal elhiszi létezését, és rettegésében és elmezavarában üldözni kezdi őt. Woland játszadozik vele, de az bizonytalan, hogy sikerül-e végső őrületbe kergetnie. Az ördögöt négy segédjével roppant humoros jelenetekben láthatjuk, miként teszik lóvá az egész moszkvai népet a színházban, miként fordítják a házvezetőnő ellen saját becstelenségét, hogyan költöznek be egy messzire repített fiatalember lakásába. A szünet után a darab hangulata egészen átfordul. Megjelenik a Mester és Margarita, akikkel mindeddig nem találkoztunk. Ők nyitottak a világra, és Margarita egy pillanatig sem kételkedik az ördög létezésében. A végkifejlet rengeteg kérdést hagyott bennem, melyre a második alkalommal sem kaptam konkrét választ. Megváltás volt a Mester és Margarita számára a halál? Meghaltak egyáltalán? Ha igen, akkor pontosan hova is juttatta őket az ördög? Nagyon nehéz, elgondolkodtató darab volt, amely még hetekig foglalkoztatott. Az első alkalommal, amikor megnéztem, egy hosszú, fárasztó nap állt mögöttem, így csak a darab könnyebben követhető szálára, és önmagában egy-egy jelenetre tudtam figyelni. Átéltem a szerelmi szálat, nevettem Fagót hihetetlen humoros stílusán, a moszkvai polgárok kigúnyolásán, de nem kerestem a miértekre a választ. A második alkalommal sokkal jobban oda tudtam figyelni, hiszen a vicceket már ismertem, így volt időm töprengeni. Azt hiszem, ebben a darabban mindenki megtalálta a magának való szálat, gyerekek, idősebbek, hívők és hitetlenek egyaránt. Engem leginkább az a kérdés foglalkoztat, hogy vajon mi volt Woland célja Moszkvában? Talán azért ment oda, hogy rávilágítson az emberek gonoszságára? De akkor nem ő képviselné a gonoszságot, hiszen a célja valami jó dolog volt. Vagy az ördög mindenhol jelen van, és ez csupán egyetlen kiragadott helyszín volt?
Érdekes megfigyelni – most, hogy évről-évre megnézem a tizenkettedikes színdarabokat –, hogy milyen egyedi stílust alakított ki Kiss Péter, a darab rendezője. Bár minden évben valami egész más stílusban gondolkodik, mégis a darab részleteiben ott van „ő”. Emellett nagyon tetszett még a szereplőválasztás, és nem tudnám az egyes szerepeket mással elképzelni. Még a legkisebb szerepekben is megtalálták önmagukat, mintha csak rájuk írták volna a darabot…
Hihetetlen gazdag élményekkel jöttem el mindkét alkalommal az előadásról. Azt hiszem, az osztályommal nagyon jó lendületet kaptunk, hogy jövőre mi is nekilássunk egy közös munkának.