Amikor már mindenki kiélte kreativitását az aszfalton, és föladta a reményt, hogy megtanuljon négy labdával zsonglőrködni…, egy kicsit lepukkant, igen alternatív stílusú helyre vittek bennünket, ahol az erősítők már égtek a vágytól, hogy a Sezlony (a 9.-esek rockbandája) a húrok közé csapjon.
Az őszi szünet végén egy kis csapat a felső tagozatból Szlovénia fővárosába, Ljubljanába utazott az Első Nemzetközi Waldorf Ifjúsági Találkozó keretében. Mint megtudtuk, valószínűleg ez volt sajnos egyben az utolsó ilyen rendezvény is, mivel a fesztivál főszervezőjének, Nilsnek ez a projekt volt a 12.-es éves munkája.
Amikor késő este megérkeztünk, egyből éreztem, hogy ez a város tetszeni fog nekem. Bíztam benne, hogy a programok is jók lesznek. Szállásunk a ljubljanai Waldorf-iskolában volt; az egyik osztályteremben aludtunk. Az épület nagyon szép, főleg az a téglával kirakott gyönyörű ebédlő fogott meg, amely színházteremként, aulaként és egyéb közösségi programok helyszínéül is szolgál. A másik szembetűnő dolog az iskola kávézója volt. Irigykedve néztük a jól fölszerelt, hangulatosan berendezett helyiséget, ahol kávé, tea, üdítők, pirítós és még sok minden más is kapható.
Másnap reggel fél hétkor föl kellett kelnünk, és ki kellett költöznünk a teremből, mert aznap tanítás volt. Miután nagy nehezen összeszedtük magunkat, Igor, a művészettörténet-tanár tartott nekünk egy kiselőadást Szlovéniáról és Ljubljanáról. Nagyon érdekes dolgokat mondott; a probléma csak az volt, hogy mindenki kókadozott a hosszú vonatút és a rövid éjszaka miatt. Ráadásul a nyakunkba szakadt a felismerés, hogy figyelni kellene, mert angolul beszélnek hozzánk! A nap további részében Igor megmutatta a kis főváros főbb nevezetességeit, majd lehetőséget kaptunk arra, hogy saját magunk fedezzük föl a várost. Ljubljana tele van apró kávézókkal, boltocskákkal; van gyümölcs- és virágpiaca. A várost szerény folyó, a Ljubljanica szeli ketté. A belvárosból kiemelkedő dombon áll egy vár, ahonnan gyönyörű a kilátás; szép időben el lehet látni a Júliai Alpok magas csúcsaiig. Ami Ljubljanában sétálva először feltűnt, az a tisztaság és a rend volt. Nincs szemét az utcákon, kevés a hajléktalan. Engem nagyon magával ragadott ez a hely a sok kis hídjával – amelyek mindegyikének külön története van –, a festői tereivel, a sétálóutcáival…
Visszaérkezésünkkor már megjött a többi vendég. Engem némi csalódottsággal töltött el, hogy rajtunk, a hidegkúti és solymári waldorfosokon kívül csak két iskolából érkeztek diákok: a bécsiből és a klagenfurtiból. Délután lezajlott a különböző műsorokkal tarkított nyitóünnepség. Ezután kiválasztottuk, milyen műhelymunkákon kívánunk részt venni másnap. Rengeteg foglalkozás közül választhattunk, így mindenki megtalálhatta a számára legvonzóbbat. Kicsit meglepődtem, hogy reggel 10-től este 7-ig be lett táblázva a napom, de végül nem bántam meg, mert nagyon élveztem a műhelymunkákat. Egy-két szervezési nehézség becsúszott a nap folyamán, de engem ez sem zavart. Szerintem titokban mindenki az estét várta…
De ne szaladjunk ennyire előre! Az egész napos programsorozat alatt kipróbálhattuk a graffitizést, a capoeirát, a zsonglőrködést; megtanulhattuk a salsa alapjait; volt agyagozás, monociklizés, hogy csak a legjobbakat említsem… Páran még a kémiaórára is beülhettek, amelyet dán vendégprofesszor tartott. Mikor már mindenki kiélte kreativitását az aszfalton, és feladta a reményt, hogy megtanuljon négy labdával zsonglőrködni, hosszas várakozás után elérkezett végre az esti program: a koncertek. A szlovénok egy kicsit lepukkant, igen alternatív stílusú helyre vittek bennünket, ahol az erősítők már égtek a vágytól, hogy a Sezlony (a 9.-esek rockbandája) a húrok közé csapjon. Persze meg kell említeni a többieket is, hiszen az este jó hangulatához három másik együttes is hozzájárult. Izzott a levegő, dübörögtek a dobok, és az alkohol szigorúan a hűtőben maradt. A fergeteges koncertek után mindenkit várt a puha polifoamja, amelyet kb. öt röpke órányi alvás után máris össze kellett tekerni, és irány a vonatállomás! A visszaút nagy részét alvással töltöttük. Erre szerencsére bőven volt időnk, mert nagyjából kilenc órát vonatoztunk.
Összességében: ha életre szóló barátságok nem is szövődtek, engem sok jó élménnyel, tapasztalattal tett gazdagabbá ez az utazás. Megismertem egy élhető, a múlt és a jelen előnyeit ötvöző európai várost. Betekintést nyerhettem egy külföldi Waldorf-iskola életébe és abba, hogy milyen nehézségekkel jár megszervezni egy nemzetközi eseményt.
(Aki kíváncsi az eseményről készült további fotókra, látogasson el a Facebook.com weboldalra!)
Lengyel Szilvi, 11. osztály