Április 23-án, csütörtök délután közös szülői fórumon találkoztunk. Témánk a médiahasználat volt a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában.
Nagy kíváncsisággal és hálával készültem a találkozóra, szorítottam időt a hétköznapok sűrű szövetéből, és megérkezve örömmel tapasztaltam, hogy az aulában hat órakor megteltek az ülőhelyek érdeklődő szülőkkel és tanárokkal.
Édesanyaként gyakran élem meg azt, hogy bár magam is használója vagyok ezen technikai vívmányoknak, mégis tiltom gyermekeimtől, majd mivel sokszor nem boldogulok egyre bonyolultabbá váló tárgyaimmal, gyermekeim segítségét kérem használatukhoz. Ma nagyon sokféleképpen gondolkodunk médiaeszközeinkkel és azok használatával kapcsolatban, és azt tapasztalom, hogy bennem erősen ambivalens érzések támadnak. Ezért különösen örültem annak, hogy ez a téma komoly figyelmet kapott iskolánkban, és útmutatást várva hallgattam Stenszky Csanád, Forró Péter és Galsai Zsolt gondolatébresztő szavait.
A találkozó célja az volt, hogy tudatos odafordulással, objektív tényfeltárással próbáljuk megfogalmazni kérdéseinket, nehézségeinket, és közös erővel igyekezzünk válaszokat keresni az iskolai és az otthoni médiahasználatunkkal kapcsolatban felmerülő kérdéseinkre. Ezt az útkereső közös szülői fórumot fontos konferenciamunka előzte meg az alsó és a középtagozaton tanító tanárok körében, és támogató kutatómunka a Szülői fórum kezdeményezésében.
Az előadók vállalkoztak arra, hogy a témát a Waldorf-pedagógia szemüvegén át nézve közelítsék meg. Csanád beszélt nekünk arról, hogy az ember – az antropozófiai embertanból kiindulva- egyedfejlődése során végigmegy az emberiség fejlődésén, ezért a tanítás minden tárgyból az ősitől halad a jelenkor felé az emberi tudat fejlődésének útját bejárva. Így a Waldorf-iskolákban a tanárok első osztályban tündérekről, másodikban állatokról mesélnek, folyamatosan igyekeznek az egyes korosztályokhoz a tudatállapotuknak megfelelő tartalmakkal és eszközökkel fordulni. Amikor a kisgyermeknek számítógépet, telefont és egyéb modern médiaeszközt, 21. századbeli szerkezetet adunk, olyankor egy felnőtt tudatállapotához tartozó eszköz használatát várjuk el a gyermeki tudatállapotban álmodozó gyermekünktől.
Csanád kifejtette, hogy a Waldorf-pedagógia szerint az alsó tagozaton a mozgás fejlesztése, a mozgás általi gondolkodás-fejlesztés dominál a tanításban, pl. ritmikus kör, kézimunka. A sok képernyő előtt ülés azonban elveszi a gyerekektől a mozgást, és mivel minden médiahasználat absztrakciót feltételez, túlzottan felerősödik a gondolatiság. Előfordulhat például, hogy bár a sok absztrakció következtében képes a gyermek megérteni a kötés logikáját, de nagyon nehezen tudja azt mozgásban megvalósítani, annak lépéseit saját akarati erejét mozgósítva bejárni. Nagyon fontos lenne ezért, hívta fel figyelmünket Csanád, minden médiaeszköznek megtalálni a megfelelő helyét és idejét a gyerekek életében.
Péter a médiaeszközeink figyelemre gyakorolt hatásáról beszélt. Elmondta, hogy mély és kitartó figyelemre van szükség egy-egy történet belső képekben való megjelenítéséhez, hosszan tartó, elmélyült jelenlét szükséges egy rajz vagy festmény kidolgozásához. Tapasztalatai szerint ez ma nehéz a gyerekek számára, ezért folyton felállnának, másokat nézegetnek, kérdezősködnek. Nehézséget jelent sokaknak elmélyülten, kitartóan dolgozni egy valamin, aprólékos, kitartó munkát végezni. Péter a figyelem megváltozásának egyik okát a multitasking jelenségében látja, amikor több dolgot csinálunk egyszerre. Pl. házi feladatot írunk, miközben zenét hallgatunk, sőt facebook- vagy sms-üzeneteket is küldünk vagy fogadunk, stb. Egy ilyen helyzet folyamatos készenléti állapotot feltételez az agytól, mely stresszt okozva gátolja a gondolkodást, megnehezíti az információk átjutását a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába. A multitasking hatására tudatállapotunk is érezhetően megváltozik, felszínesebb jelenlétet és a külvilágra való állandó készenlétet, nyitottságot eredményez. Agyunkat arra készteti, hogy az érkező információk sokaságából folyamatosan válogasson. Pedig hányszor hallgatunk zenét magunk is tanulás, dolgozás közben! Péter rámutatott, hogy ezen a téren nem létezik direkt nevelés, csak saját példánk él: Hogyan bánunk mi felnőttek, szülők médiaeszközeinkkel?
Zsolt előadásában a médiahasználat szociális életünkre gyakorolt hatását állította középpontba. Bevezető példaként említette CAMP HILL-beli tapasztalatát, ahol az internet elterjedése bár megkönnyítette a hazájuktól távol élő önkéntesek kommunikációját otthon hagyott szeretteikkel, ugyanakkor sok esetben jelentősen csökkentette az önkéntesek egymáshoz való kapcsolódásának igényét. Hasonló jelenséget magunkon is megfigyelhetünk. Naponta használt médiaeszközeink gyakran rángatnak ki minket folyamatos jelenünkből, személyes beszélgetéseinkből, mintha sok-sok barátunk, ismerősünk ülne a zsebünkben, akik számára ily módon bármikor megszólíthatóak vagyunk. (pl. valaki képet küld a vacsorájáról…) Zsolt azt figyelte, mi az, amit személyes beszélgetéseink közben megtanulhatunk, a médiaeszközökön keresztüli kommunikáció során azonban nincs módunk. Legfontosabb különbségként azt találta, hogy személyes jelenlétkor látjuk, érezzük beszélgetőtársunk mondandónkra adott érzelmeit, önkéntelen reakcióit. Veszélyforrást jelenthet, hogy gyermekeink a médiaeszközök túl korai használata miatt esetleg nem tanulnak meg bánni a beszélgetés közben zajló metakommunikációval, s ez kihathat empátiás készségük fejlődésére is. Zsolt külön kitért arra, hogy a tanulók körében is egyre terjedő médiaeszközök közösségi használata erős hatással van az osztályközösségek életére. Ma rengeteg lehetőség nyílik az internet segítségével, hogy különböző csoportokat, kommunikációs tereket teremthessünk. Így a tanulók szociális léte az iskola után is folytatódik telefon, facebook, twitter, wat’s up, ask.fm… formájában. Erről az osztálytanítók csak hézagosan értesülnek, pedig több a közösség egészét érintő konfliktushelyzet, nehézség merülhet fel ennek kapcsán. Több olyan kérdés is elhangzott, amely engem személy szerint nagyon megérintett, és felhívta a figyelmem arra, hogy a közösségi médiahasználat buktatóiról, előnyeiről és veszélyeiről, morális összefüggéseiről fontos beszélgetni gyermekeinkkel. – Kik a tagjai egy-egy médiaközösségnek? Mi történik azokkal, akik csatlakoznának, de nincs megfelelő médiaeszközük, így kimaradnak a szociális térből? Mit mutatunk meg magunkból egy-egy profil kialakításakor? Koherenciában van-e a médiaprofilunk a valósággal?
Az előadók hangsúlyozták, hogy a médiaeszközök hozzátartoznak mai világunkhoz, nem elutasítani szeretnék ezeket. Fontosnak tartják azonban, hogy szem előtt tartsuk ezek veszélyeit, és foglalkozzunk hosszú távú és rövid távú hatásukkal. Figyelnünk kell arra is, hogy gyermekeink még a médiaeszközök használata előtt megtanulják a személyes viszonyok súlyát, helyét, formáját a világban, mert csak így bízhatunk abban, hogy tudatos média-felhasználóvá válnak majd. Tolmácsolva a konferencia gondolatát Zsolt kérte a szülőket és az osztálytanítókat, hogy az egyes osztályokban a szülői esteken beszélgessünk tovább a médiahasználatról annak érdekében, hogy közös médiahasználati szokásokat (illemkódexet) találjunk, erősítve együttműködésünket.
A találkozó a Szülői fórum által szerkesztett médiahasználati kérdőív eredményének elemzésével folytatódott. Ezt az internetes kérdőívet az iskolába járó családok kb. egyharmada válaszolta meg, ami azt jelenti, sokunk számára fontos kérdést érintettünk! Nehéz beszélnem a kérdőív eredményeiről, mert úgy érzem, talán még a kérdésfeltevésben is gyerekcipőben járunk, a válaszainkban pedig előfordulhat, hogy érzéseinkre hagyatkozva a realitástól el- eltéregetünk. (Legalábbis én biztos, hiszen a telefonálási órák számánál eszembe sem jutott megnézni, mit állít erről ügyes mobilom. Ugyanakkor elismeréssel tapasztaltam, hogy többen így jártak el!) Számomra a legfontosabb, és legegyértelműbb visszajelzése a kérdőívnek az, hogy a válaszolók túlnyomó többsége kíváncsi iskolatársai médiahasználati szokásaira, és bár kevesebben, de még mindig a többség szívesen egyeztetné is értékrendjét szülőtársaival.
Az est végén csak pár kérdésre kerülhetett már sor, de én lelkesen hiszem, hogy minden hozzáadott gondolat közelebb visz minket a közös értékrend megfogalmazásához. Együtt gondolkodhatunk azon, mi „bevándorlók”, akik az internet világába csak beletanultunk, hogyan tudjuk segíteni „bennszülöttjeinket”, hogy ne rabjai, hanem tudatos használói legyenek médiaeszközeiknek.
Nagy hálával gondolok mindazokra, akik segítették a találkozó létrejöttét, és bízom abban, hogy hamarosan folytatódik a beszélgetés!
Liska Ági, szülő a hatodik osztályban