Nehéz dolog ez az értékelés. Mert mindig olyankor jut eszünkbe, amikor épp nem vagyunk biztosak valamiben, amikor épp „latolgatunk”, mérlegelünk. És már ebben a mondatban is jól meglátszik, mennyire nehéz szétválasztani két dolgot: a mérést és az értékelést. Pedig ez két olyan dolog, amelyet jól szét lehet választani, csak éppen ritkán szoktuk.
Ahhoz, hogy valamit értékelni tudjunk, föl kell állítanunk az értékelés szempontjait, célját, eszközét stb. Mielőtt nekilátnánk az értékelésnek, nem árt, ha tudjuk, mibe is kezdünk, mit is akarunk ettől az egész folyamattól.
Előfordulhat, hogy pusztán a jelen helyzetet szeretnénk kicsit jobban megérteni, azért igyekszünk azt értékelni. Vagy szeretnénk a következő időszakra valami változást eszközölni, és ezt kell értékeléssel előkészíteni. Minden ilyen esetben külön meg kell válogatni azokat a kérdéseket, amelyeket majd meg akarunk felelni. És mindeközben bíznunk kell abban, hogy az adott helyzetben ezek tényleg a legmegfelelőbb kérdések lesznek. Ez ugyanis sokszor csak utólag derül ki. Amikor valaki az értékelési folyamatra kérdez rá. De ez így is van rendjén. Az értékelés során fölvetődnek olyan kérdések, amelyek valami kézzelfoghatóbb, vagy legalábbis megnyugtatóbb választ kérnek. Ilyenkor fordul az ember a mérés felé.
Itt jön a döntő pillanat, amikor meg kell érezni, hogy amit vizsgálni szeretnénk, az mérhető-e egyáltalán, és ha igen, akkor mivel és hogyan? Mert minden méréshez mérőeszközökre van szükségünk, amelyeket szakszerűen kell alkalmazni, és az eredményeket tudni kell értelmezni. Itt minden tévedés a mérés pontatlanságához, hiteltelenné válásához és a mérés iránti bizalom szerencsétlen csökkenéséhez vezethet.
A tanítás során az oktatás és a nevelés helyzeteiben sokszor kell értékelni. Nagyon tanulságos volt az, amit az országos kompetenciammérés vezetője elmondott: Az oktatás szintje bizonyos szűk és jól behatárolt korlátok között viszonylag pontosan mérhető, de a mérés eredményeiből sokszor nehéz bármire is következtetni. Ez ugyanis olyan eleven folyamat, amelyről külső szemlélőnek nehéz nagy pontossággal bármit is megállapítani. És ami még izgalmasabb: a nevelés nem mérhető, nem számszerűsíthető. Pont ez olyan jellemzően emberi terület, amelyet nehezen tudunk behatárolni, de mégis a legfontosabb tényező az emberi életben.
Ott állunk tehát annál a dilemmánál, hogy akkor szabad-e egyáltalán mérni. Azt hiszem, szabad. Csak pontosan tudnunk kell, hogy a mérést mire akarjuk használni, és hogy az a mérőeszköz valóban megfelel-e a céloknak. Egy méregdrága teodolittal ugyanis nem lehet megállapítani az elefánt testtömegét. Érdemes tehát megtanulni mérni, mert izgalmas dolgokat tudhatunk meg.
És értékelni is érdemes megtanulni, mert az sem olyan dolog, amit mindenki nagyszerűen tudna.
A mérés tudomány, az értékelés pedig művészet. Mindkettővel van még dolgunk.
Kökéndy Ákos
(Megjelent az iskolai újság 2008 októberi számában)