Malek Andris örök emlékére
Az utolsó megindult lehelet
árvaságát mi oldja fel?
Fakultan, összehúzva állunk,
a létezés vasbetonját érezve mindenütt.
Keresni kell a hangot,
mert hirtelen nem maradt más, csak a
disszonanciák.
És majd szólunk és kiáltunk és dalolunk
hozzá, érte és vele.
De amit nem tudunk s talán nem is kell
kimondani,
most mondjuk el; csönddel és hallgatással.
Közös árvaságunk,
– ami az ő hiánya
S egymáshoz ölelve simulásunk
– ami az ő teljessége
nem múló szívverés, amit
kongatni nekünk kell tovább.
Mert az utolsó megindult lehelet
árvaságát feloldja
közös lélekzetvételünk.
