Kökéndy Flórával, Lányi Orsival és Lukács Péterrel Fürjes Gabriella beszélgetett.
Az őszi szünetben egy különleges táborban voltatok. Mi volt ez?
Orsi: A Krétakör kitalált egy Szabadiskola néven futó diákprogramot. Ennek az első része volt ez a hatnapos tábor Leányfalun, ahova az ország minden részéről és a határon túlról is érkeztek diákok. A tábor végén kiválasztottak 13 embert, akikkel aztán egy színdarabban dolgoznak majd tovább.
Peti: Mi fiatalnak számítottunk, 14 és 18 éves korúak vettek részt a táborban, Szlovákiából, Romániából, Magyarország több városából. Budapestről kb. öt iskola volt.
Hogyan értesültetek erről a programról?
Peti: Hannának egy ismerőse révén. Hanna mesélt erről a programról az osztálynak, és aki akart, az jelentkezhetett. Ki kellett töltenünk egy jelentkezési lapot, kérdésekre válaszolni, elsősorban a világról alkotott nézeteinket leírni, hogy min változtatnánk, ha megtehetnénk stb., aztán ezt beküldtük, és kiderült, hogy ki mehet. Többen jelentkeztünk az iskolából, végül mi hárman mentünk.
Orsi: Pedig azt gondolom, hogy mindannyian, akik jelentkeztünk az osztályunkból, hasonlóan gondolkozunk. Érdekes lenne tudni, mi alapján válogattak. Ott a táborban viszont nagyon vegyes társaság jött össze, épp ezért izgalmas volt aztán hasonlóságokat felfedezni.
Hogyan telt egy nap?
Peti: Minden reggel 8-kor volt egy félórás bemelegítő játék. Borzasztó fárasztó volt minden nap, a végén már zombik voltunk.
Orsi: Igen, a bemelegítő után volt kb. háromnegyed óránk a svédasztalos reggelire, és utána kezdődtek a programok. Ezek mindig nagyon változatosak voltak, de ezt úgy kell elképzelni, hogy egy program négy órán át tartott, maximum ötperces cigiszünettel. Utána ebéd kb. egy óra, majd még egy óra pihenő, amikor szabadon csinálhattunk valamit. Aztán megint egy négyórás blokk, amikor keményen dolgoztunk, majd vacsora.
Flóra: Nyolctól tízig volt az utolsó blokk. Éjfélkor volt a takarodó, de általában tíztől éjfélig is együtt maradtunk és beszélgettünk tovább. Napközben vegyes csoportokban voltunk, amelyek összetétele a programok szerint mindig változott. De olyan is volt, hogy közösen beszéltünk meg ötvenen egy témát.
Orsi: A programok témája szerint is változott, hogy egyénileg, vagy csapatban dolgoztunk, vagy mindnyájan közösen. Az nagyon érdekes volt, hogy annak ellenére, hogy 10-ig keményen dolgoztunk, a végére már tényleg majd meghaltunk, mégis 10 után is még éjfélig kinn ültünk és beszélgettünk. Pedig akkor már nem volt az, hogy na most itt kell lenni, mert program van, mégis majdnem mindig kb. mind az ötvenen ott voltunk. Én még soha nem tapasztaltam, hogy emberek ennyire nyitottak és kíváncsiak legyenek egymásra. Meghallgatták a véleményedet, reflektáltak rá, ellenérveket, mellette szóló érveket mondtak, és nem lett veszekedés belőle. Önállóan, vezetés nélkül, egymást moderálva voltunk képesek komoly témákról vitatkozni.
Flóra: Ez a közösség kb. másfél nap alatt összerázódott. Már az állomáson összehaverkodtunk jó néhány emberrel.
Orsi: Amikor hazaérkeztem és apukám megkérdezte, hány emberrel tartanám a kapcsolatot továbbra is, azonnal rávágtam, hogy 45.
A közösen megélt napi programok hogyan járultak hozzá ahhoz, hogy jobban megismerjétek és megkedveljétek egymást?
Orsi: A legtöbb feladat a saját gondolkozásodra és a saját véleményedre volt kíváncsi. Pl. a vitaszínházban Schilling Árpád és Gulyás Marci készített egy jelenetet, amely egy konfliktust tartalmazott. Egy olyan kérdést, amely első hallásra zavarba hozott, mert nehéz döntés elé állított. Először az igen vagy a nem oldalra kellett állnunk, majd meghallgattuk egymás érvelését. Nagyon érdekes volt hallani, ki hogyan gondolkozik, meghallgatni más-más szemszögből dolgokat.
Milyen témák merültek fel?
Flóra: Ön- és közérdek, a család, tanár-diák kapcsolat, iskola, de főleg társadalmi jellegű kérdések, hiszen az egész tábor társadalmi és világnézeti kérdésekkel foglalkozott.
Peti: Veszélyben vannak-e a nemzeti értékeink? Mik egyáltalán a nemzeti értékeink?
Orsi: A kisebbségeknek a helyzete. Hogyan tudsz például romaként munkát találni… de az az érdekes, hogy ebben az esetben pl., nem is ez volt a kiinduló kérdés, hanem az, hogy lehetséges-e ma Magyarországon az önmegvalósítás. Én pl. először rávágtam, hogy igen, mivel olyan a családi hátterem és ezáltal a tapasztalataim is, hogy úgy gondolom, ha keményen dolgozom, akkor sikeres lehetek. Aztán a vita során kiderült, hogy ez mégsem olyan egyértelmű.
Mind a hárman az igen oldalról indultatok?
Peti: Én nem. Úgy gondolom, az önmegvalósítás tulajdonképpen relatív.
Orsi: Volt pl. három roma lány a táborban, akik nehezen tudtak beilleszkedni, nagyon zárkózottak voltak. Nagyon szívhez szóló volt, ahogy ők ebben a kérdésben megszólaltak. Az egyik pl. elmesélte, hogy ha az anyukája elmegy egy állásinterjúra, és a bőrszínéről meglátják, hogy roma, rögtön elutasítóak lesznek vele. Innen jutottunk el pl. oda, hogy kisebbségből vagy szegénységből érkező embereknek mennyire nincs lehetőségük. És innen kezdtünk el azon gondolkozni, hogy mi is számít önmegvalósításnak, hogy én képes vagyok-e rá, vagy a társadalom nagy része.
Flóra: Ezt megnéztük egy szlovákiai magyar szempontjából, és ez is nagyon érdekes volt. Nagyon ijesztő történeteket is meséltek.
Orsi: Amikor a nemzeti értékekről beszélgettünk, érdekes volt azt hallani, hogy a határon túliak számára maga a nyelv, a magyar nyelv nemzeti érték. És azt is mondták, hogy ez náluk elveszőben van, mert nem beszélhetnek bizonyos területeken magyarul, vagy ha egy sportversenyen győznek, nem hallgathatják meg a himnuszt anélkül, hogy a szlovák himnuszt is meg ne hallgassák.
És az baj, hogy a szlovák himnuszt is meg kell hallgatniuk a magyar mellett?
Orsi: Nekik igen. Lehet, hogy a határon túl élnek, de ők magyarnak vallják magukat, nekik magyar az anyanyelvük, magyar az identitásuk, és ők a magyar nemzethez tartozónak érzik magukat. Sok pesti pedig azt mondta, hogy jaj, nemzeti értékek, hagyjuk már, inkább vagyok európai. Ez volt a legérdekesebb ebben a táborban, ahogy megmutatkozott, hogy minden nézőpont kérdése és mennyire más.
Flóra: Tudtunk vitatkozni, meghallgattuk egymást és egy nagyon jó közösség jött létre. Nagyon sok mindent lehetett tanulni. Más gondolkodásmódokat ismertünk meg, és közben a mienk is megváltozott sok szempontból.
Orsi: Aktuális hírekkel, pl. Malala történetével is foglalkoztunk. Ebben is felmerültek megvitatandó kérdések, eltérő nézőpontok, különböző vélemények. Vagy volt olyan feladat, hogy képzelj el egy teret, és mutasd be a többieknek, „Fordítsd el a fejedet jobbra, és ott látsz egy asztalt.” Vagy rajzold le, hogy képzeled el azt a teret, ahol egy bizonyos ember él.
Milyen feladatokra emlékeztek még?
Peti: Volt pl. egy iskola, ahol az osztálynak egy harmada megbukott, és a tanárt utána kirúgták. A szülők felkeltek a tanár ellen és őt hibáztatták. Ezt a történetet próbáltuk objektívan megközelíteni, megvitatni, majd csináltunk belőle egy jelenetet, amelyet filmre vettünk. Az a kérdés foglalkoztatott minket, hogy ami történt, a tanár hibája vagy a gyerekek hibája.
Orsi: Az utolsó előtti nap azt az egyéni feladatot kaptuk, hogy öt perc alatt csináljunk bármit. Lehet interaktív, lehet előadás, rajz, film, bármi, és mutassuk be magunkat és egy olyan témát, amely minket foglalkoztat, és valahogy kössük össze a táborban szerzett tapasztalatainkkal is. Nagyon érdekes volt megnézni a többieket, hogy mit csinálnak. Volt aki slam poetry-t írt – felháborítóan tehetségesen! –, volt, aki játékot csinált, más előadást tartott.
Megkérdezhetem, hogy ti mit csináltatok?
Peti: Én a drogokról és a legalizálásuknak az elméletéről készítettem egy interakciót.
Orsi: Én személyesebb témával foglalkoztam. Januártól lehet, hogy kimegyek egy nemzetközi iskolába, ahol majd a világ minden tájáról lesznek diákok. Azon gondolkoztam, hogy működhet egy ilyen közösség, ahol egy burkás pakisztáni lány együtt lesz egy amerikaival. Csoportokba osztottam az embereket és kérdéseket tettem fel nekik, hogy ők mit gondolnak erről.
Flóra: Én a vívást választottam és úgy kapcsoltam össze a táborral, hogy felvetettem pár kérdést a sportág támogatási rendszeréről. És elmeséltem nekik, hogy kerültem ebbe bele, és megtanítottam nekik a vívóállást és a kitörést. Szerintem jól sikerült, mindenki nagyon lelkes volt.
Mi az, amit a táborban megtudtatok magatokról, ami új tapasztalatot kínált magatokról, és azóta is foglalkoztat benneteket?
Peti: Az, hogy megnyíltam. És hogy vállaljam fel a gondolataimat. Hogy ne próbáljak meg beilleszkedni a sorba, ha az nem megy, mert nem úgy akarok élni. Nyitottak voltak rám, nem akartak semmiféle sémába berakni. Nem volt semmiféle sztereotípia.
Orsi: Ezt én is éreztem, hogy vállaljam föl önmagamat, ne próbáljak rájátszani magamra, vagy valamilyen szerepbe tolni magamat, mert enélkül is mindenki nyitott volt rám, és azt akarta látni, ami vagyok. És ez szerintem nagyon fontos.
Flóra: Igen, én is ugyanezt éreztem. Meg az is jó volt, hogy mindenki végighallgat, és nem az van, hogy egyből leordítanak, hanem ha más nézőponton vannak, akkor megosztják veled. Egy lány a vívás után odajött hozzám és azt mondta, hogy ő is hallott erről és érdekli, és nagyon jót lehetett dumálni vele. Ha pedig valamiben nem értett egyet, azt elmondta és megkérdezte, én mit gondolok erről, és ezt így meg lehetett beszélni.
Orsi: Nekem furcsa volt, amikor az első este 10-től éjfélig beszélgettünk, és én egy lánnyal nem összetűzésbe kerültem, de ellenkező véleményen voltam. Egy kicsit megszeppentem, hogy jaj, mi lesz, a tábor első napján tönkreteszem a rólam alkotott képet, mert összeveszek emberekkel. Másnap odajött hozzám a lány, és arról beszélt, hogy előző nap, amikor ellentétes oldalon álltunk, mennyire tetszett neki, amit mondtam, és mennyire megnyitottam a gondolkodását. Nagyon király volt, ilyet még nem tapasztaltam.
Flóra: Odafigyeltek, átgondolták, hogy mit mond a másik.
Orsi: Ez szerintem mindannyiunkat megerősített abban, hogy legyél saját magad, mondd ki a véleményedet.
Flóra: Igen, és „nyugodtan hangosan, mert meghallgatunk”.
Mi az, amit a többiekről megtapasztaltatok? Miben voltak mások, mint ti?
Peti: Ugyanolyanok, mint mi. Persze más gondolataik vannak dolgokról, de az alap, az ugyanaz.
Orsi: Az első bemutatkozós napon ellentétes típusú iskolák szerint rakták össze a gyerekeket. Mi, waldorfosok összekerültünk egy olyan lánnyal, aki egy nagyon erős, nagyon vallásos katolikus iskolából jött. Elmesélte például, hogy úgy kell köszönniük, hogy „Áldás, békesség!”, nem hordhatnak térd fölött érő szoknyát, nagy a szigor, minden nap imádkoznak stb., majd nekünk is mesélnünk kellett a mi iskolánkról. Nekünk az ő iskolájából kellett kiemelnünk egy pozitívumot és egy negatívumot, neki pedig az elbeszélésünk alapján a mienkből. Aggódtunk, hogy „Jézusom!”, mit fog szólni a Waldorfhoz. De teljesen oda volt tőle, és azt emelte ki negatívumként, ami nem is az iskola problémája, hanem a társadalomé, vagyis hogy nagyon sokan előítéletesek a Waldorffal szemben, és azt gondolják, hogy itt nem tanulunk, és ez egy nem jó iskola.
Flóra: Konkrétan csillogó szemmel hallgatta, amikor mi meséltünk. Leírta a pozitívumokat, kb. másfél oldalt jegyzetelt a suliról, nagyon érdekelte, és nagyon pozitív véleménnyel volt. Igazából a többiek is szerintem.
Orsi: De nem csak a Waldorfról.
Flóra: Igen, tulajdonképpen minden sulit el lehetett fogadni. Mindenki nagyon nyitott volt.
Orsi: Teljesen mindegy volt, hogy te most keresztény iskolába jársz vagy alternatívba, vagy valamilyen „versenyistálló”-suliból jössz (Peti megjegyzése: „Na, ez megint egy sztereotípia.”), elfogadtak és kíváncsiak voltak rád.
Flóra: Meglepő volt. Mi eleve úgy mentünk oda, hogy most odamegyünk hárman, egy tökéletesen idegen közösségbe, ráadásul még Waldorf-iskolából is…! Vajon, mit fognak szólni? És semmit. „Milyen suliból jöttetek? Waldorf. És az milyen?”
Miért jelentkeztetek ebbe a táborba?
Peti: Hogy új gondolkozásmódokat, új embereket megismerjek, és új tapasztalatokat szerezzek magamról. Hogy felfrissítsem magam, up-to-date legyek. Először azt gondoltam, hogy borzalmas lesz, nagyon féltem, aztán amikor megérkeztünk, és kiderült mi is lesz, iszonyú jó volt.
Flóra: Egy nap alatt sikerült feloldódnunk. Este ránéztem az Orsira, aki tele pofával vigyorgott, Peti is boldog volt… Egy nap után megnyugodtunk, hogy jó lesz, jó helyen vagyunk. Fel is hívtuk Beöthy Hannát, hogy megköszönjük neki.
Orsi, Peti: Igen, nagyon hálásak vagyunk neki ezért a lehetőségért!
Mit meséltetek el mindebből az osztálytársaitoknak?
Orsi, Flóra, Peti: Nagyon nehéz volt visszajönni.
Orsi: Én majdnem sírtam az utolsó nap. Úgy éreztem, volt egy csodálatos hetem, véget ért, ilyen emberekkel soha nem fogok többet találkozni, ezzel a társasággal együtt soha nem fogok többet együtt dolgozni, mert valószínűleg nem lesz rá lehetőség. Azóta egyébként sokan jóban vagyunk, és találkozunk és beszélgetünk. De fájdalmas ürességérzet volt bennem utána, amikor hazajöttem.
Ott olyan jó volt, hogy nyitottak voltak az emberek. Itt, a suliban egy csomó helyzetben nem tudunk így beszélgetni.
Peti: Nem képesek meghallgatni, mit mond az ember.
Flóra: A közösségen is múlik. Itt nagyon nyitott volt mindenki. Mintha ez lett volna a válogatási szempont, ahogy itt összejöttünk.
Orsi: Érzelmileg nagyon intelligensek voltak. És nyelvileg is.
Flóra: Mindenki. Nagyon okosak voltak. Tájékozottak a világról. Mindenkinek volt világnézete, kialakult gondolata, véleménye, nézőpontja, ami elég erős volt, viszont rugalmas is, ha meghallgatta a másikat. Szerintem sokat változott mindenki a tábor végére.
Mi az, amit ezekből a tapasztalatokból bele tudtok helyezni a hétköznapjaitokba?
Orsi: Ami a tanulságunk volt, hogy hordozzuk a saját véleményünket, és hogy maradjunk nyitottak.
Flóra, Peti: Be yourself!
Orsi: És hogy saját magadnak a képviselete ne menjen el önzőségbe, hanem ami nyitottságot ott megismertünk, az megmaradjon bennünk.
Flóra: Légy önmagad, maradj nyitott és hallgasd meg a másikat. És ez nagyon jó.
Orsi: És hogy tanulj abból, amit megtapasztalsz.