Kedves Olvasónk!
Ezennel elérkeztünk három részből álló cikksorozatunk befejező részéhez. Emlékeztetni
szeretnénk, hogy Christof Wiechert ezen gondolatait 2009-ben, a Waldorf iskolák 90
éves évfordulója alkalmából fogalmazta meg Dornachban, a Goetheaneum Pedagógiai
Szekciójának a vezetőjeként, amelyet a Lehrerrundbrief 2011 februárjában tett közzé. A
cikket nem azért fordíttattuk le a Mi újság? számára, mert teljes mértékben egyetértünk a
benne foglaltakkal, hanem mert olyan véleményt reprezentál, amelyről érdemesnek tartunk
szülői és tanári körökben is beszélgetni.
(az iskolaújság szerkesztői)
1 Walter Johannes Stein: Das neunte Jahrhundert, Stuttgart 2003.
2 Rudolf Steiner: Anthroposophische Leitsätze (GA 26), „Gnosis und Anthroposophie”
3 Rudolf Steiner: Egyes népszellemek missziója (GA 121), az 1910. június 10. esti előadás
3. rész
Vessünk egy pillantást a középkorra Walter Johannes Stein értelmezésének megfelelően.
1.
A 8-9. század körül kezdte kiterjeszteni hatalmát a római egyház a kontinentális Európára. Ezzel egy időben ír, skót szerzetesek tevékenykedtek az európai szárazföldön. Egy harmadik (igen rejtetten jelentkező) erőt képviselt az ezoterikus kereszténység, ahogy erről
Steiner a Mihály-levelekben ír.
2.
A római püspök, a pápa hatalma által képviselt római áramlat előírásaival, viselkedési normáival, valamint az egyházi tekintélyekkel szembeni függésével, erős hatást gyakorolt a társadalmi életre – vagyis a strukturáló, meghatározó, előíró erők, ércből való kapaszkodót jelentettek a szellemi és a mindennapi életben is. Aki beadta a derekát, biztos kikötőben érezhette magát. Más jellemezte a kereszténység Angliából, Skóciából, Írországból érkező fuvallatát. Individuálisabb, ugyanakkor szabadabb és bensőségesebb volt. Ezzel az irányzattal jelentős tudósok is érkeztek Európába, akik még a szabad művészetek felfogásában tanítottak. A Karoling udvarban e két áramlat keveredése erős kulturális és pedagógiai impulzust eredményezett.
3.
Rudolf Steiner ezt az időszakot úgy jellemzi, hogy ez a bizonyos dogma és struktúrahordozó kereszténység egy magasabb, hierarchikus vezetés alatt állt, mint az exoterikus kereszténység. Az exoterikus kereszténység terjedését a görög kultúra korszelleme (archéja) inspirálta. Rudolf Steiner arra is rámutat, hogy az a hatalmas szellemiség, amely a görögökből előcsalogatta pazar kultúrájukat, lemondott egy messze magasabb feladatról, és a terjedő exoterikus kereszténység inspiráló archéjává vált.
Az ezoterikus kereszténységet ezzel szemben a kelta népekre is ható arkangyal
inspirálta, Nyugat-Európától egészen az Alpokig és Skandináviáig. Feladatai befejeztével ez a hierarchikus lény lemondva lényének haladásáról, a terjedő exoterikus kereszténység elterjedésében érvényesült inkább. Amely végül e szándékkal összhangban, cselekvően, a szerzetesek tevékenységében, a keresztény hitterjesztésben nyilvánult meg. E külső
terjeszkedés nem központi irányításból, hanem egyéni impulzusokból fakadt.
A római kereszténység hatalmas, erőszakos, átütő ereje áll itt szemben a belsőleg megragadott, egyéni, rugalmas, szabadságszerető mozgékonysággal.
Hogyan függ össze mindez Emil Molttal, Rudolf Steinerrel és a mai korral? Steiner 1920 szeptemberében Waldorf-tanároknak az Általános embertan folytatásaként tartott előadásaiban szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a nevelés művészetét nem a nyugati, angol-amerikai, hanem a Herder, Goethe, Schiller, Fichte által képviselt közép-európai nevelési impulzusra kell alapozni. (Bizonyára nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy Steiner itt szellemi irányokra és nem nemzeti vagy politikai entitásokra gondolt.)
Steiner szerint a nyugati nevelési impulzus szemben áll a közép-európaival, mivel az előbbi, az egyes diákok képességeivel törődik, és következetesen azt fejleszti a pályaválasztásig. A matematikában tehetséges legyen tehát matematikus, a jó kézügyességű pedig kézműves.
Talán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindezen mi már túl vagyunk. Pedig
ma is pontosan ez az általános pedagógiai érvényesül, vagyis amelyik válogat, és az
eredményességet tekinti minden alapjának. Ez a nyugati nevelési szemlélet vált a világ
nevelési stílusává. Amerikában ugyanúgy megtaláljuk, mint Oroszországban és Japánban,
de Indiában, Koreában és Európában is elterjedt. A racionálisan megszervezett képzés a
gazdaságosság elvén alapszik, és a nevelés megvalósíthatóságát képviseli.
A római kereszténység feladatának beteljesítését követően mértékadóan meghatározta a gondolkodásmódot és a tudományok fejlődését. A nevelésben mindez addig soha nem
tapasztalt rigiditáshoz, az intellektus szelekciójához és a viselkedés diszkriminációjához
vezetett. A kérdés az, mennyiben kész még a Waldorf iskola ebben a közegben arra,
hogy az árral szemben ússzon. Saját identitása e dilemma megválaszolásával szorosan
összefügg.
Kitekintés
Ebben az írásban szerettem volna mindannyiunk figyelmét azokra a feladatokra irányítani, amelyek a 120 éves jubileumig előttünk állnak.Véleményem szerint ezek a következők:
1. Az iskolamozgalmat fejleszteni kell, hogy újra egyensúly teremtődjék benne az impulzus
szabadsága és a forma szervezettsége között.
2. Elengedhetetlenül szükséges mindemellett, hogy rákérdezzünk és felülvizsgáljuk
pedagógiai szokásainkat (hiszen mindig is így cselekedtünk).
3. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy Rudolf Steiner nevelésművészetével
paradigmaváltás ment végbe az addigi képzésben. A mindenkori jelen befolyása, és az említett körülmények hatása miatt ez azonban nem magától értetődő adottság. Nap, mint nap, újra és újra meg kell valósítanunk az osztálytermekben. Kizárólag ott nyugszik ugyanis a nevelés művészetének a legitimációja.