Mikor ezeket a sorokat írom, túl vagyunk az első fakultációs héten, néhány egyéni megbeszélésen, lezajlottak a jelentkezések, megtartottuk az első órákat. Már a jelentkezések leadásának napján kiderült, hogy sok várt és váratlan ténnyel kell szembesülnünk.
Előre bocsátanám: három évnek a kísérleti epochákon szerzett tapasztalata, sok-sok pedagógiai beszélgetés, vita, vagyis rengeteg munka előzte meg a most szeptemberi fakultációs indulást. A célunk már a kísérleti epochákon is az volt, hogy egyrészt választhatóvá téve sok tantárgyat, nagyobb kedvet ébresszünk a fiatalokban a tárgy iránt, így mélyebb munkára sarkalljuk őket, másrészt, hogy ahol csak lehet, fellazítsuk az osztálystruktúrát, és vegyes korú csoportokat hozzunk létre, melyekben az érdeklődés mellett a szintek szerinti tanulás kaphat nagyobb hangsúlyt. Ez utóbbi különösen fontos lehet pl. a nyelvek tanítása terén, de azokban az esetekben is, mikor valaki lemaradt egy-egy területen, és most jó alkalom nyílhat arra, hogy felzárkózzon.
A hétfői nappal együtt 32 lehetőséget hirdettünk meg, ezek megszervezése, összehangolása is nagy kihívást jelentett. Itt felmerülhet – várakozásunknak megfelelően néhány esetben fel is merült – a kötelezően választható hétfői órák ill. a kézműves tantárgyak kérdése. A Felsős Konferencia álláspontja ezekkel kapcsolatban a következő:
Hétfőn az eddigiekhez képest engedményt tettünk a választhatóság irányában, amennyiben kivettük a kötelező, normál órák közül az énekkart, és mellé illesztettünk, a zenekarokat leszámítva – hiszen ez nem mindenkinek nyújt alternatívát – 2 olyan óralehetőséget, melyek részben szintén közösségi jellegűek. Szeretnénk ezzel olyan helyzetet teremteni, melyben az énekkar jól működhetne, valamint szeretnénk a tanulóink közösségi felelősségét erősíteni.
A koncepcióban ezúttal különbséget tettünk művészeti órák és kézműves órák között. A művészeti órák jelen vannak délelőtt is a felső sávban – bár jócskán megnyirbált óraszámban!!! – ám kézműves tárgyak nincsenek fönt. Nem tudnánk azzal a gondolattal együtt élni, hogy a Waldorf-iskolánkban ne dolgozzanak a tanulóink a kezükkel; különösen fontosnak látszik ez a pedagógiai elgondolás napjainkban, amikor a kezünknek egyre kevesebb lehetősége van fejlődni, holott az egészséges emberhez hozzátartozik, hogy bátran tudjon majd bánni bármilyen szerszámmal, ügyes legyen a praktikus élet tárgyai között. (Természetesen a kézműves tárgyaknak a könnyen belátható praktikus haszna mellett számtalan egyéb pedagógiai hozadékuk is van, melyekre itt most nem tudok kitérni.) Ugyanakkor választhatóvá tettük ezeket a foglalkozásokat, hogy így azok is nagyobb kedvvel dolgozzanak, akiknek nehézségeik vannak e téren, másrészt meghosszabbítottuk a ciklusokat, hogy egy éven át elmélyült és igényes munkavégzés váljon lehetővé.
Az iskolakezdés első péntekén tartottunk egy Szülői Fórumot a fakultációról, melyre még augusztus 22-én hívtunk meg titeket. Azt reméltük, hogy átérezve ezt a nagy horderejű újítást, sokan lesztek majd, mint ahogy – régi, szép emlék! – talán 12 évvel ezelőtt, mikor elkészültünk az iskolánk sajátosságai alapján kidolgozott 12–13. évfolyamok, valamint az érettségi rendjével, és ezt meg akartuk osztani a szülőkkel, zsúfolásig megtelt az aula. A jelenlétük azért is volt fontos akkor, mert a kérdések kapcsán mi is új szemszögből tudtunk a megalkotott tervezetre rátekinteni. Nagyon izgalmas beszélgetésben lehetett részünk, sokat tanultunk akkor a jelenlévőktől. Most 7 szülő volt jelen ezen a beszélgetésen. (De miért csak ennyien érdeklődtek a fakultáció iránt? Jó lenne többet tudni erről.) Ekkor felmerült egy nagyon fontos kérdés: a sok lehetséges szempont közül a választásban melyiket kell előnyben részesíteni? Jó lett volna ezt nagyobb létszámban megbeszélni, mert a választások alapján látszik, hogy erre a problémára nem készültünk fel eléggé. Nem gondoltunk bele abba, hogy gyermekeink szülei, azaz ti, kedves szülők, már az a generáció vagytok, akik „faktot” választhattak valamikor. De szeretnénk nagyon világossá tenni: Ez nem az a fakultáció, mint amiben nektek részetek volt, nem az akar lenni. Mutatja ezt a kínálatunk sokszínűsége is, hiszen mikor lehetett az állami iskolákban pl. sportra, festésre vagy akár drámára fakultálni?! A 10. és a 11. osztály számára elsősorban nem a továbbtanulás miatt hoztuk létre a fakultációt! Eddig is sikeresen leérettségiztek és továbbtanultak a fiataljaink, ezután is így lesz. Személyiségük gazdagítása, a munkához való hozzáállás igényességének elmélyítése, az örömszerzés volt első sorban a célunk! A 12. osztályban már érettebbek lehetnek a fiatalok arra, hogy esetleg elgondolkozzanak a továbbtanuláson, de sok esetben még ekkor is korainak bizonyul ez a gond. Azok a kevesek azonban, akik ekkorra már legalább a vonzalmukkal tisztában vannak – biológia, kémia, fizika, magyar stb. – az esetleges továbbtanulás végett kiegészíthetik az epochákon szerzett tudást, hogy ne csak a 13. évben nyíljon erre lehetőség. Így képzeltük el. Ezzel szemben álmomban nem gondoltam volna, hogy pl. a nagyon népszerű drámára olyan kevesen jelentkeznek, hogy nem tud elindulni. Miért ez a korai, előre hozott józanság, hétköznapiság? Mikor tanuljunk igazán szabadon, örömből, ha nem még most, ameddig lehet?
A gyerekeitek jövőjét szeretnénk építeni. Amikor a szabad választásból adódó munkát, vagy az elmélyült, örömmel végzett munkát hangsúlyozzuk, akkor a jövőre gondolunk. Nincs ennél jobb befektetés a jövő szempontjából! Itt még olyan tapasztalatokat szerezhetnek a fiatalok, melyek segítségével bátrabban fogják venni a felnőtt feladataikból adódó akadályokat, mert jókedvű munkálkodók, útkeresők lesznek belőlük. Még nem a felnőtt józanságnak van itt az ideje! Még mindig a keresés időszaka ez, a magát kipróbálásé, a bátor kísérletezésé.