Milyen szép hét is volt ez! Milyen boldogan mehetett haza az ember egy-egy rendezvény után az iskolából, illetve a MOM-ból egyaránt! Milyen büszkék lehetünk volt és mostani diákjainkra, szülőkre, tanárokra!
Tudjuk, ünnepelni egyáltalán nem könnyű „feladat”, Pilinszky János ír errôl nagyon pontosan. Nehéz valódi, hiteles szavakat találni, ráérezve a játékos természetesség és a komolyság, sőt az emelkedettség kényes egyensúlyára. Jelen esetben nehéz már csak azért is, mert önmagunkat ünnepeljük; hogyan teszi ezt ízlésesen az ember? Hogy ne öntetszelgés lengje körül az ünnepet, az együvé tartozás élményét, hogy tehát miközben magasságokban szárnyalunk, ünnepünk megmaradjon a maga szerény keretei között?!
Úgy érzem a hét után, hogy egyetlen kulcsszó segített át bennünket a nehéz dilemmán: a minőség. Amiket láttunk, hallottunk, önmagukban beszéltek erről az ünnepről, hiszen minőség áradt az egyes produkciókból, a beszélgetésekbôl, a kiállított tárgyakból.
Az is nyilvánvalóvá vált ezekben a napokban, hogy sok ember nagyon sokat tett éveken át ezért a minőségért, hiszen a minőség titka éppen abban rejlik, hogy „mélysége és magassága van”, nem érhető el, nem kapható könnyen, idő kell hozzá, hosszú, nem egyszer nehéz, kitartó munka.
20 év kellett hozzá tehát. Fontos volt megállnunk, és belegondolnunk, belenéznünk ebbe a 20 évbe. Hatalmas ereje tud lenni egy-egy ilyen megállásnak, pedagógiai ereje is. Most a gyerekek számára is látványosan feltárulhatott, hogy ezért, ilyen pillanatokért érdemes küzdenünk, érdemes magunkat is meghaladva odaállnunk valami mellé. Azt is megérezhették, hogy a régieknek jó és fontos volt ide járniuk, hogy az iskolánk sok-sok fiatalnak tud gyökere lenni, és az innen való távozásuk után is éltető erőként tudják sok emléküket hasznosítani, illetve visszaforgatni.
Hálával köszönöm meg mindazok munkáját, akik ilyen emlékezetessé tették ezt az ünnepi pillanatot!
Beöthy Hanna
(Megjelent az iskolai újság 2009 májusi számában)