Ha közelebbről megnézzük a 11. osztályos tanterv javasolt tantárgyait, láthatjuk, hogy a javasolt témák a legkülönbözőbb tárgyak esetében igyekeznek a jelenségek mögé hatolva a végletek közötti belső egyensúlyt megtalálni, törekszenek a folyamatszerűségre és megújhodásra. Míg a 9. osztályt a horizont tágítása jellemezte, a tizediket pedig a dolgok lényegének megértésére való törekvés. Ez mutatkozik meg a matematikában például az analitikus geometria, a határérték fogalmának bevezetésekor, illetve akkor, amikor a geometriát integráljuk az algebrával, az aritmetikával, vagy az euklideszi geometria törvényeit integráljuk a projektív geometriába. A „végtelenül távoli” elemekkel (pont a végtelenben, egyenes a végtelenben, sík a végtelenben) azért foglalkozzunk, hogy a tanulókkal gondolatilag megértessük a végtelent. A rezgés tanulmányozásakor a 10. osztályos trigonometria anyagát hozzuk mozgásba, ezzel alapozzuk meg a hullámelmélet megértését, ami elengedhetetlen a tizenegyedikes fizikaepocha anyagát képező drót nélküli adatátvitel bármelyikének vizsgálatához. A gömb trigonometriáját kiterjesztjük, és a sík trigonometriája kerül előtérbe. Mint ahogy számos egyéb tárggyal is történni fog, kezdenek összekapcsolódni 11. osztályban azok az ismeretek, amelyeket egymástól függetlenül tanultak a diákok.
Hasonló összefüggésekre bukkanhatunk a biológiánál, ahol a sejttan és a mikroszkóp tanulmányozása az anyag, csakúgy, mint az ökológiai gyakorlatban. Ez utóbbi esetében a mikroszkopikus elemek vizsgálatát mindig a makroszkopikus bioszféra tanulmányozásával együtt végezzük. A tanulóknak bizonyára már nem újdonság ez a „kifordítom-befordítom” folyamat, hiszen találkoztak már vele a projektív geometriánál.
A kémiatanításnak az a feladata, hogy átfogó képet vázoljunk fel, amelyben kidolgozhatjuk az elemek egyéni karakterét a kémiai szubsztanciákkal való reakcióik szerint. Ezzel összefüggésben tárgyalhatjuk a periódusos rendszert, amit azonban nem eleve adott rendező elvként mutatunk be, hanem mint különleges elvi modellt, aminek segítségével bizonyos törvényszerűségeket és folyamatokat tudunk leírni.
Hasonló megfigyeléseket tehetünk a fizikában is. Amennyiben a 10. osztályos fizika a megfigyelhető mechanikai erők hatásának vizsgálatára irányult, úgy a 11. osztályban az elektromágneses mezők hatásának, egészen a rádióaktivitásig terjedő sugárzások, és az anyag felépítésére vonatkozó elméletek megértése a feladat. Ha ezek bármelyikét – a logika törvényszerűségeit követve – független rendszerként szemléljük, akkor ellentmondásokba ütközünk, de ezzel ugyanakkor a valóság egy elképzelhetetlen szegmensére bukkanunk rá. Fizikát és kémiát ily módon összefüggő egységként lehet szemlélni.
Ciklusok, a haladás folyamatai és megújhodás a témája a történelemtanításnak is, amely ebben az évben az antikvitás örökségével, valamint a kereszténység és az iszlám terjedésében játszott szerepével foglalkozik. Az élet és a szenvedés értelmének keresését találhatják a tanulók a Parzival-eposzban és a középkor kultúratörténetében (mely szintén 11. osztályos anyag); olyan kérdéseket, melyek a tanulók lelkének legmélyéről fakadnak ebben az időben. Ennek a történelmi kornak a lényeges momentuma a bipolaritás, illetve lényegi a diákok számára a folyamatszerűség felismerése a pólusok között folyó küzdelemben. Ilyen ellentétpárokat figyelhetünk meg a pápa és császár, egyház és állam, kereszténység és iszlám, monarchia és bárói liga, úr és paraszt, falu és város konfliktusában.
Az irodalom gyakran oly módon tesz fel az egyénre és a társadalomra vonatkozó kérdéseket, hogy azok megkérdőjelezik a fennálló társadalom szemléletmódját. A jelentős irodalom arról ismerszik meg, hogy mindig van benne valami profétikus és eredeti, ugyanakkor csak ritkán szolgál kész válaszokkal. Inkább arra ösztönzi az olvasót, hogy túllépjen önmagán. Megnyitja a lelket a különleges, nem-hétköznapi tapasztalatok befogadására. A 11. osztályos tanulónak éppen erre van szüksége.
Wolfram von Eschenbach későközépkori Parzivalja – bár csak fordításon keresztül hozzáférhető -, olyan szöveg, mely olyan utazásra invitálja az olvasót, mely a tévedéstől, a fájdalmon, súlyos sebeken és elvesztett lehetőségeken, bűnön és kirekesztésen keresztül vezet a vezekléshez és megváltáshoz. Az önazonosság keresésének egy különlegesen szép története, mely nagyon közel áll ahhoz a belső úthoz, ami a kamaszok előtt áll ebben az időszakban. A benne ábrázolt lelki archetípusok csak még jobban kimagaslanak azáltal, hogy a történet egy kulturális ismeretlen közegben játszódik.
A Parzival-mítosz motívumait nyomon követhetjük a 19-20. századi irodalomban. A romantika irodalma vetette fel azokat a kérdéseket, mint a képzelőerő forrásának keresése, a természet és a nevelés közé szorult ember problémája, a művészi és a fenséges eredete, vagy a materializmus veszélye. A romantikus művészet és irodalom megszólítja a 11. osztályos tanulókat. Vörösmarty, Kölcsey, Arany, Petőfi életrajza nagy érdeklődésre tarthat náluk számot. De ugyanígy a 20. században: „feltárulkozó” műveik olvasása által „belehatolni” Kosztolányi vagy Babits életébe szintén izgalmas feladat.
Előtérbe kerülhetnek a nagy költők és drámaírók az idegennyelv-oktatásban is. Az irodalomórák témáit itt is lehet megfelelő formában folytatni, s talán az osztály el is játszhat egy darabot idegen nyelven.
A 11. osztály földrajzepocháját két szempont határozza meg: egyrészt az, hogy a tanulókat most már túlvezethetjük azon a határon, ami még imaginálható. Ezt szolgálhatja – régi hagyományt követve – a bevezetés a térképészetbe, melynek során a Föld különböző vetületeit kell kiszámolniuk és ábrázolniuk. (A csillagászatban is – ami külön epocha is lehet -, átlépheti a képzelet a Föld határait.) Másrészt az, hogy a 11. osztályos fiatal egyre határozottabban kezdi keresni lelki és szociális helyét, „belső otthonát”. Ennek felel meg a Föld gazdaságföldrajzi szemlélete, mert itt egy további, az ember által teremtett „burkot” lehet a tudatukba emelni. Kultúrahordozót fejleszt ki. A globális gazdasági kapcsolatok, s az ezek mögött meghúzódó elvek, csakúgy, mint a kölcsönösség, együttműködés és ökológiai éberség eszméje legyőzhetik a vak, önző és kizsákmányoló erőket.
A technológiaepocha témája: „energia és anyag”. Ennek során az energiatermelés különböző lehetőségeit (szilárd tüzelő meghajtású erőművek, atom-, vízi és szélerőművek, napenergia-termelés) kell átgondolni egészen a technikai részletekig, úgy, hogy közben tudatosítjuk a meggondolatlan energiamanipulációk következményeit is. Sehol másutt nem mutatkozik meg világosabban a világ folytonosságába vetett elidegeníthetetlen hit, mint az energiafelhasználás kérdéseinek területén. A fizikához, kémiához, és az ökológiához maguktól adódnak kapcsolódási pontok. A technológia „anyag”-témakörében olyan témákat érintünk, mint a papír előállítása, feldolgozása, és mindaz, ami a papíriparral kapcsolatos (egészen a sajtó-médiákig), illetve az újrahasznosítás problémája.
Az informatika tanításában abban kell előrelépni a 10. osztályhoz képest, hogy a diákok képesek legyenek megérteni felfoghatatlannak tűnő folyamatokat is. Ok és okozat közötti összefüggések helyett, amit 10. osztályban lépésről-lépésre, munkafolyamatok egymásutánjában követtek a tanulók, most olyan feladatokat kapnak, melyeket csak gondolatban lehet megérteni. De például az elektrosztatikai megfigyelések olyan területen zajlanak, melyek érzékszervvel nem észlelhetők, csak elképzelni lehet őket. Mindehhez a félvezetők és azok feldolgozási technológiái képezik a fizikai-technikai hátteret.
A művészettanításban is az összefüggések keresése kerül előtérbe. Különböző művészeti ágak hasonlóságai és különbségei vezetnek ahhoz, hogy a szobrászatot a festészettel, a zenét pedig a költészettel vessük össze. Olyan szembenálló szemléletek összevetése, mint az apollói és a dionüszoszi, vagy az impresszionista és az expresszionista stílus, alkalmasak arra, hogy bemutassák a művészetben az emberi tudat és az igazság vívódását. Ezeket a felfedezéseket interdiszciplináris úton is megközelíthetjük, úgy hogy összehasonlítjuk az irodalom, a képzőművészet és a zene vívmányait.
Szobrászatban, formázásban csakúgy, mint euritmiában a tanulók lelkiállapotokat, lelki minőségeket próbálnak kifejezni az emberi test gesztusain keresztül (kérést, választ, beszélgetést, örömöt, bánatot, szorongást). Ezeken a gesztusokon keresztül fedezhetik fel, hogy a test a lélek tükre. A feladat az, hogy megpróbálják felismerni az objektívet a szubjektív birodalmában.
Euritmiaórán ezek a felfedezések a költészeten és a zenén keresztül az apollói és dionüszoszi hangulat közvetlen megtapasztalásával egészülnek ki, ezenkívül tárgyaljuk a különböző stílusokat, és arra biztatjuk a tanulókat, hogy önálló véleményt alkossanak. Költészetnek és zenének egy elemben kell egyesülnie. Az egyéni mozgás magától értetődő átélése, ami elveszett a pubertásban, most magasabb szinten újjáéled, és a gesztusokban, a mozgásban a fiatalok saját identitása jut kifejezésre.
Az egész évre erőteljesen rányomja bélyegét a 11. évet lezáró szociális gyakorlat. Két-három héten keresztül kórházakban, klinikákon, fogyatékos otthonokban és iskolákban dolgoznak a diákok. Ez lehetőséget teremt arra, hogy megismerkedjenek olyanokkal, akik sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint ők. Azt is megtapasztalhatják, hogy az egyén képes egy kis fénysugarat vinni egy másik ember életének szomorúságába, bár gyakran a helyzet fordított, és azok tudnak valójában többet nyújtani, akik elfogadják a segítséget. A szociális empátia egy új szintjét lehet ezáltal kifejleszteni. Az egyik legfontosabb dolog, amit egy ilyen munka során megtanulhatnak, a tolerancia, mind mások gyengesége és esendősége iránt, mind saját határaik megtapasztalásában. Ezek a tapasztalatok hosszú távú fejlődési lehetőségeket rejtenek magukban.
Pedagógiai célkitűzések a 11. évfolyamban
Törekedni kell arra, hogy 11. évfolyam végére a tanulók már:
- objektivitásra tegyenek szert érzéseikben, egyre inkább tudjanak véleményt alkotni ízlés, stílus és szociális viselkedés dolgában,
- legyen rugalmas gondolkodásuk, ami eddigre túl kell, hogy lépjen a 10. osztályos gondolkodás ok-okozati összefüggésekre épülő logikáján, és egy holisztikus szemlélet jegyében képesek legyenek különböző tényezők között összefüggéseket teremteni és ezeket szintetizálni; ez azt is magában foglalja, hogy képesek a végtelenről és nem közvetlenül érzékelhető jelenségekről gondolkodni,
- rendelkeznek önmaguk által irányított szociális felelősségérzettel,
- képesek arra, hogy egy holisztikus megértés jegyében integráljanak és korreláljanak egymással kapcsolódó jelenségeket.