1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 | Gazdasági iroda: 275-7938

Az osztálytanító nyolc éven át minden reggelt együtt kezdi a napot az osztályával, megérkezésekor a gyermekeket kézfogással köszönti. Az órák kötetlen beszélgetéssel kezdődnek, majd a tanár és a gyermekek közösen elmondják a reggeli fohászt, ezután következnek a bizonyítványversek.

Az óra ritmikus részében a gyermekek egész lényükkel átélik a tananyagot: mozognak, énekelnek, verset mondanak és furulyáznak. Ezután elmélyülnek a munkában, melynek témája három-négy héten át ugyanahhoz a közismereti tárgyhoz kapcsolódik (epochális oktatás). Ez a 8 óra 15 perctől 10 óráig tartó óra a főoktatás, melyet mese, történet vagy életrajz zár, az osztály életkorának megfelelően.

A főoktatás után a következnek a hetente ismétlődő szakórák, Olyan tárgyakat tanítunk ezeken az órákon, melyek rendszeres gyakorlást igényelnek. A szakórák legtöbbjét eleinte az osztálytanító tartja, később fokozatosan lépnek be a megfelelő szaktanárok. A szakórák keretében tanított tárgyak például az idegen nyelv, euritmia, testnevelés és a kézimunka. Iskolánkban elsőtől két idegen nyelvet - angol és német - tanítunk.

A középiskolában némiképp megváltozik a tanítás rendszere: minden tantárgyat egyetemet és lehetőleg Waldorf-tanárképzőt is végzett szaktanárok tanítanak. A stabilitást és állandóságot biztosító osztálytanítót felváltja az osztálykísérő, illetve a személyre szóló, egy-egy tanuló által felkért tutor, akivel gondjait, örömeit megoszthatja, akitől tanulmányi kérdésekben tanácsot kérhet.

Négy éven át változatlanul megtartjuk az epochális oktatást. Sok önálló feladat vár tanulóinkra, saját kutatótevékenységet folytatnak. Egyéni érdeklődésüknek megfelelően egy-egy művészeti ágban is elmélyülhetnek. Magas óraszámban folytatódik a kézműves, illetve a művészeti tárgyak tanítása.

A 13. évben megszűnik az epochális oktatás, a diákok már kizárólag az érettségire és a felvételire készülnek. Építünk tanulóink önállóságára: megszűnik például az óralátogatási kötelezettség, elvárjuk azonban, hogy átlássák érdekeiket, képességeiket, hiányosságaikat, és ennek megfelelően kérjenek segítséget, vegyenek részt az órákon. Az év folyamán három "próbaérettségin" tesznek bizonyságot felkészültségükről, ezek sikeres teljesítése az érettségi feltétele.

Értékelés, kapcsolattartás

A Waldorf-iskolában a 10. osztály végéig nincs osztályozás, a gyermekek azonban folyamatos visszajelzést kapnak minden munkájukról. Ez a fejlesztő értékelés, melynek előnye, hogy a tudás megszerzésének vágyát nem foglalja el az érdemjegy, ugyanakkor nagyban segíti a gyermek önértékelésének kialakulását. A bizonyítvány 1-8. osztályig két részből áll: az ún. bizonyítványvers, melyet az osztálytanító ír vagy választ kifejezetten a diák számára, illetve az egyes tantárgyak szöveges értékelése, melyet egy általános jellemzés is kísér. 11. osztálytól osztályozunk, de megmarad az általános jellemzés és a szöveges értékelés is.

Az év során a szülők a havonta megtartott szülői esten tájékozódnak a gyermekek és az osztály fejlődéséről. Az év végi szöveges bizonyítvány része a gyermekeknek szóló, rajzzal vagy festménnyel illusztrált bizonyítványvers, mely az osztálytanító saját, pedagógiai célú alkotása.

Lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyéni segítségnyújtásban részesüljenek azok a tanulók, akiknek az osztálytanítók, az iskolában dolgozó szakemberek és a szülők közös megítélése és egyeztetése alapján erre szükségük van.

A növekvő igény késztetésére jött létre egy csoport az iskolaorvos, gyógypedagógus, logopédus, fejlesztő pedagógus és gyógyeuritmista részvételével. A terápiás munkáról a tagok folyamatosan konzultálnak, munkájuk az osztályok rendszeres szűrése mellett a gyermekek felé egyénre szóló fejlesztő foglalkozások, a tanárok és szülők felé pedig tanácsadás formájában valósul meg.

Pedagógiai munkánk sikere nagy mértékben függ a szülőkkel való együttműködéstől. A Waldorf-iskolát a szülői akarat hozza létre és fennmaradni is csak akkor tud, ha ez az akarat újból és újból megerősödik. Fontos, hogy intenzív, termékeny kapcsolat jöjjön létre a tanár és a gyermeke nevelését reá bízó szülő között. Ez a közös munka a felvételi beszélgetésen indul és a következő évek során is meg kell maradnia. A havonta tartott szülői esteken kívül a tanév során a "hónapünnepeken" és a tanár által meghírdetett nyílt napon szerezhetnek benyomásokat az iskolában zajló tevékenységekről. Ezen túl a tanár és a szülő egyaránt kezdeményezhet személyes beszélgetést a gyermek fejlődésével, problémáival kapcsolatban. Az iskolában tartott ünnepi együttlétek is lehetőséget teremtenek a kialakult viszony ápolására.

Keresés

naptár

További olvasnivaló

  • Az iskoláról
    • Még egy rangsor!

      Elkészült egy érdekes kutatás, amely a gimnáziumokat rangsorolja a 10. osztályos...

    • Iskolánk története

      Az alternatív pedagógiai gyakorlatot folytató iskolák közül a Pesthidegkúti Waldorf Iskola volt...

    • Keretek

      A gyermekek iskolában és iskolán kívül végzett munkája a 12 év során fokozatosan épül fel. Az első...

    • Mindennapok

      Az osztálytanító nyolc éven át minden reggelt együtt kezdi a napot az osztályával, megérkezésekor a...

    • A tanórákon kívül

      A tanítási órákon kívül az osztálytanítók, osztálykísérők rendszeresen szerveznek olyan...

    • Így működünk

      Az iskola a gyermekek, a tanárok, a szülők és az iskola technikai dolgozóinak az együttes közössége.